A Milan visszakapaszkodott a pokol tornácáról, és BL-helyen zárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.19. 22:57
null
Balotelli hozta vissza a reményt a Milan számára, amely a hajrában harcolta ki a győzelmet (Fotók: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó, 38. fordulójában az AC Milan a hajrában szerzett két góllal fordítva nyert a Siena otthonában, így a harmadik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végzett a Pescara otthonában 5–1-re nyerő Fiorentina előtt.

 



A bajnoki cím és a második hely, valamint a három kieső kiléte is ismert volt már a záró forduló előtt, így a legfontosabb kérdés az volt, hogy a Bajnokok Ligája-indulást jelentő 3. helyen a Milan vagy a Fiorentina zár.

Egyik gárda mérkőzése sem tűnt még csak nehéznek sem, a milánói együttes az utolsó öt mérkőzésén pont nélkül záró, 19. helyezett Siena, a két ponttal lemaradó firenzeiek pedig a legutóbbi 18 meccsén csak kettő pontot megszerző, 20. pozícióban záró Pescara vendégeként lépett pályára.

Ennek megfelelően mindkét csapat egyből támadólag lépett fel, Nocerino már az 5. percben veszélyeztetett, lövése a léc fölé szállt, a Fiorentina pedig az első negyedóra végén már vezetett is, az ihletett napot kifogó Ljajics köszönt be Cuadrado passzát követően (Siena–Milan 0–0, Pescara–Fiorentina 0–1).

A várt nagy milánói rohamok azonban csak nem akartak érkezni, sőt, Ambrosini mezrángatása után akár még büntetőt is kaphatott volna a Siena, de néma maradt a síp.

A 21. percben Robinho távoli tekerését ütötte szögletre a jobb felső sarok elől Pegolo, majd a 26. percben megszerezte a vezetést a házigazda, egy bal oldali beadást Terzi fejelt a kapuba. Eközben a Fiorentina már két góllal vezetett, miután Ljajics nagyszerű labdát kapott Matías Fernándeztől, majd 10 méterről a jobb alsóba lőtt (Siena–Milan 1–0, Pescara–Fiorentina 0–2). Ebben a pillanatban pedig a Fiorentina állt a harmadik helyen!

Ljajics első tripláját szerezte, de BL-t ez sem ért
Ljajics első tripláját szerezte, de BL-t ez sem ért

A 29. percben Abate jobb oldali beadása után Balotelli fejese a lécről vágódott le, sőt, ugyanebben a percben a Fiorentina már hárommal ment, miután az imént gólpasszos Fernández 20-ról a jobb alsó sarokba lőtt. (Siena–Milan 1–0, Pescara–Fiorentina 0–3)

A második félidő elején Jovetics is betalált a fiatalokkal felálló Pescara hálójába, majd Ljajics kapott újabb labdát a 16-oson belül, és szerezte meg harmadik gólját is, kiütés. Az örömjátékot mutató Fiorentinába még a 2011 októbere óta sérült Giuseppe Rossi is beállt, sőt, a 72. percben még a cserekapus Lupatelli is pályára került, hogy aztán őt gyorsan fel is avassák a hazaiak. (Siena–Milan 1–0, Pescara–Fiorentina 1–5)

A Milannal is jött a frissítés, El Shaarawy személyében, de sem ő, sem Robinho (távoli lövésecskéje nem okozott gondot a kapusnak) nem tudott betalálni.

Sőt, a 69. percben megfogyatkozott a milánói együttes, Ambrosini kiállítása után azonban emberhátrányba jelentős időre nem kerültek a vendégek, hiszen Terlizzi fél perccel később szintén piros lapot kapott.

Tíz-tíz játékossal folytatták a felek tehát, az utolsó tíz percre azonban így is hazai vezetés mellett érkeztek meg a csapatok, hogy aztán a Balotellivel szemben elkövetett sokadik szabálytalanság után büntetőhöz jussanak a piros-feketék, a sértett pedig ezúttal is magabiztos ítélet-végrehajtónak bizonyult. (Siena–Milan 1–1, Pescara–Fiorentina 1–5)

Ezzel azonban az egymás elleni eredmények (Fiorentina–Milan 2–2, Milan–Fiorentina 1–3) még mindig a „violák” javára döntötték volna el a párharcot, csakhogy a hajrában jött Mexes, és ziccerben előbb a kapusba, majd a hálóba lőtt, megnyerve a meccset a Milannak (1–2), és kiharcolva a BL-szereplést együttesének.

A másik milánói együttes, az Internazionale kevésbé szépen fejezte be az idényt, bár az előjelek alapján az Udinese egyértelmű favoritnak számított a San Siróban. A fekete-kékek ugyanis az ezt megelőző nyolc meccsükből hatot is elbuktak, és legutóbb a bennmaradásért küzdő Genoa ellen is csak ikszet játszottak. Az Udinese pedig óriási hajrát kivágva, hét sikerrel a háta mögött, az ötödik helyen állva várta az utolsó összecsapását.

Amely gyakorlatilag már az első tíz percben eldőlt, Pizzi villámgólja után Domizzi találatával már kettővel mentek az udineiek, és bár Juan hamar szépített, a szünet előtt Di Natale is betalált (olyan pazar gólt lőtt, amelyet legfeljebb videojátékokban szokás...), így kétgólos előnnyel vonultak pihenőre a felek. A második játékrész elején Gabriel Silva már 1–4-re módosította az állást, majd Rocchi szépítése után Muriel állította be a végeredményt (2–5).

Az Udinese nyolcas győzelmi sorozattal fejezte be a bajnokságot – ez a második leghosszabb szezonbeli széria a Juventus kilences sorozata mögött –, a szezont gyalázatosan rosszul záró Inter ötös nyeretlenségi szériában „menetel.” A már biztos másodikként záró Napoli római vereséggel zárta az idényt (2–1), a másik fővárosi csapat, a Lazio Cagliari elleni vereséggel hangolt a kupadöntőbeli derbire (1–0) – ennek következtében a Roma meg is előzte a városi riválist.

A bajnok Juventus és az ezüstérmes Napoli a 2013–14-es BL csoportköréből startol, a Milan a kvalifikáció rájátszásából. El-induló a Fiorentina és az Udinese, valamint az AS Roma–Lazio kupadöntő győztese. Kiesett a Palermo, a Siena és a Pescara, már feljutott a Sassuolo és a Hellas Verona.

A gólkirály 29 góllal a Napoli centere, Edinson Cavani, megelőzve Antonio Di Natalét (Udinese, 23), illetve Pablo Osvaldót (Roma, 16) és Stephan El Shaarawyt (Milan, 16). Cavani a harmadik uruguayi játékos Pedro Petrone és Ettore Puricelli után, aki capocannoniere lett az olasz élvonalban.

SERIE A
38. FORDULÓ
AS Roma–Napoli 2–1
(Marquinho 47., Destro 58., ill. Cavani 84.)
Cagliari–Lazio 1–0 (Dessena 75.)
Internazionale–Udinese 2–5 (Juan 12., Rocchi 63., ill. Pinzi 1., Domizzi 10., Di Natale 41., Silva 52., Muriel 66.)
Palermo–Parma 1–3 (Miccoli 76., ill. Gobbi 38., Valdés 41., Belfodil 45.)
Pescara–Fiorentina 1–5 (Vittiglio 77., ill. Ljajics 16., 25., 59., M. Fernández 28., Jovetics 54.)
Siena–AC Milan 1–2 (Terzi 26., ill. Balotelli 84. – 11-esből, Mexes 88.)
Torino–Catania 2–2 (Cerci 53., Bianchi 83. ill. Almiron 25., Bergessio 62.)
A DÉLUTÁNI MÉRKŐZÉSEKEN
Atalanta–Chievo 2–2 (Stendardo 8., Giorgi 84., ill. Théréau 76., 92.)
Bologna–Genoa 0–0

SZOMBATON
Sampdoria–Juventus 3–2 (Eder 31. – 11-esből, De Silvestri 57., Icardi 75., ill. Quagliarella 25., Giacherrini 91.)

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Juventus 38 27 6 5 71–24 +47 87
2. Napoli 38 23 9 6 73–36 +37 78
3. Milan 38 21 9 8 67–39 +28 72
4. Fiorentina 38 21 7 10 72–44 +28 70
5. Udinese 38 18 12 8 59–45 +14 66
6. Roma 38 18 8 12 71–56 +15 62
7. Lazio 38 18 7 13 51–42 +9 61
8. Catania 38 15 11 12 50–46 +4 56
9. Internazionale 38 16 6 16 55–57 –2 54
10. Parma 38 13 10 15 45–46 –1 49
11. Cagliari 38 12 11 15 43–54 –11 47
12. Chievo 38 12 9 17 37–52 –15 45
13. Bologna 38 11 11 16 45–52 –7 44
14. Sampdoria 38 11 10 17 43–51 –8 42
15. Atalanta 38 11 9 18 39–56 –17 40
16. Torino 38 8 16 14 46–55 –9 39
17. Genoa 38 8 14 16 38–52 –14 38
18. Palermo 38 6 14 18 34–54 –20 32
19. Siena 38 9 9 20 36–57 –21 30
20. Pescara 38 6 4 28 27–84 –57 22

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik