A Milan ikszelt otthon, a Genoa szurkolói balhéztak

Vágólapra másolva!
2012.04.22. 17:01
null
Ibrahimovic (balra) a végén betalált (Fotó: Reuters)
Címkék
A Milan 1–1-es döntetlent játszott a Bolognával hazai pályán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójában. Zlatan Ibrahimovic az utolsó pillanatban szerezte meg az egyenlítő gólt a milánóiaknak. A Genoa Siena elleni találkozója félbeszakadt a szurkolók rendbontása miatt, és csak 45 perc elteltével folytatódott.

MILAN–BOLOGNA

A Milan a Bolognát fogadta, és a piros-feketék számára az volt a tét, hogy fel tudják-e adni a leckét az éllovas, a forduló előtt őket egy ponttal megelőző Juventusnak, amely a Romával csap össze az esti bajnokin.

A 15. percben egy szögletet követően Zlatan Ibrahimovichoz került a labda a tizenhatoson belül, de a svéd csatár nem találta el a kaput közelről.

Négy perccel később a vendégek veszélyeztettek, amikor Gastón Ramírez próbálkozott, de nem tudta bevenni a milánóiak kapuját.

A 26. percben azonban már sikerült neki. Mark van Bommel hibája után Alessandro Diamanti szerzett labdát, középre passzolt Gastón Ramírezhez, aki Christian Abbiati mellett a piros-feketék kapujába lőtt. 0–1

A 35. percben Marco Di Vaio veszélyeztetett fejjel, majd a szünet előtt a Milan vitte fel jól a labdát, de Clarence Seedorf elveszítette, és az ellentámadásból Gaby Mudingayi célba vette Abbiati kapuját – sikertelenül.

A szünet után a Milan keményen próbálkozott az egyenlítő gól megszerzésével: Zlatan Ibrahimovic az 59. percben büntetőt reklamált, miután lökdösték a tizenhatoson belül, majd egy perccel később betalált, de a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 83. percben Daniele Bonera piros lapot kapott egy csúnya szabálytalanságért, de ennek ellenére tovább rohamozott a Milan.

Ennek az utolsó pillanatban meg is lett az eredménye: Ibrahimovic a 90. percben gólra váltotta Robinho beadását. 1–1

MILAN–BOLOGNA 1–1

A TÖBBI PÁLYÁN

A Genoa szurkolói nem tűrték sokáig, hogy a Siena megalázza kedvenc csapatukat. A vendégek négygólos előnybe kerültek Genovában, ami után a drukkerek füstbombákat dobtak a pályára az 55. percben, illetve nekirontottak a játékteret a nézőtértől elválasztó kerítésnek. Marco Rossi, a genovaiak csapatkapitánya igyekezett nyugtatni a feldühödött drukkereket, de csak 45 perc elteltével folytatódhatott a mérkőzés. A hazaiak végül egy öngól révén tudtak szépíteni.

BALHÉ GENOVÁBAN

A Lazio 1–1-es döntetlent játszott a Leccével Rómában, míg a Cesena 2–2-es eredménnyel zárt a Palermo ellen otthon.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 19 14 57–18 +39 71
2. Milan 33 20 8 5 63–27 +36 68
3. Lazio 33 16 7 10 49–41 +8 55
4. Udinese 33 14 10 9 44–32 +12 52
5. Napoli 33 13 12 8 58–41 +17 51
6. Roma 33 15 5 13 52–46 +6 50
7. Internazionale 33 14 7 12 47–45 +2 49
8. Catania 33 11 13 9 44–43 +1 46
9. Chievo 33 11 10 12 30–40 –10 43
10. Siena 33 11 9 13 41–35 +6 42
11. Palermo 33 11 8 14 46–51 –5 41
12. Parma 33 10 11 12 44–50 –6 41
13. Bologna 33 10 11 12 34–39 –5 41
14. Atalanta 33 11 13 9 37–36 +1 40
15. Fiorentina 33 9 11 13 32–38 –6 38
16. Cagliari 33 9 11 13 33–42 –9 38
17. Genoa 33 9 9 15 44–62 –18 36
18. Lecce 33 8 11 14 38–49 –11 35
19. Novara 33 5 10 18 27–56 –29 25
20. Cesena 33 4 10 19 21–50 –29 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik