A Milan ha nehezen is, de nyerni tudott Veronában

Vágólapra másolva!
2013.03.30. 21:09
null
A Milanban ezúttal Riccardo Montolivo szerezte a három pontot érő gólt (Fotó: Rauters)
A Milan Riccardo Montolivo góljával győzött 1–0-ra a Chievo otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A Napoli őrült mérkőzésen idegenben nyert 5–3-ra a Torino ellen.

A Milan már az első félidő közepén megszerezte a vezetést: a 25. percben Riccardo Montolivo talált be a Chievo kapujába. A szünetig nemcsak további gól nem született, hanem igazán nagy helyzet sem alakult ki, így sovány előnnyel mehettek pihenőre a vendégek.

A második játékrészben már jobban futballoztak a milánóiak, főleg El Shaarawy volt elemében, de a végjátékba rendre hiba csúszott. A hazaiak a végére emberhátrányba kerültek, Dario Dainelli mehetett idő előtt zuhanyozni. Ezúttal Mario Balotelli sem villogott – vélhetően az olasz válogatott két mérkőzése is a lábaiban volt –, de a vendégek a végéig megtartották előnyüket, és fontos három pontot szereztek.

OLASZORSZÁG, SERIE A
30. FORDULÓ
Chievo–Milan 0–1
(Montolivo, 25.)

Torino–Napoli

Jól kezdték a találkozót a vendégek, már a 10. percben megszerezték a vezetést Blerim Dzemaili lövése után. A hazaiak viszont nem törtek meg, és a 30. percben egyenlítettek, Paulo Barreto lövése talált utat a kapuba, 1–1. Nem sokkal később nagy esélyt szalasztott el a Napoli, Marek Hamsík elhibázta a tizenegyest, így a szünetig maradt a döntetlen.

Cavani csereként két góllal vette ki 
a részét a Napoli sikeréből (Fotó: Reuters)
Cavani csereként két góllal vette ki a részét a Napoli sikeréből (Fotó: Reuters)

A második félidőt is jobban kezdték a vendégek, megint Dzemaili villant, és szerezte meg újból a vezetést csapatának. A 65. percben aztán csereként lehetőséget kapott a gólkirályjelölt Edinson Cavani is, aki későn tudott visszatérni csapatához hazája válogatottjától. Az uruguayi támadó végül majdnem negatív hős lett: a csatár összehozott egy tizenegyest, amelyet a brazil Jonathas értékesített, így ismét egyenlített a Torino.

Pár percre rá a vezetést is megszerezte a hazai együttes, egy védelmi hibát kihasználva Riccardo Meggiorini volt eredményes, 3–2.

A 80. percben aztán feltámadt a Napoli, előbb Dzemaili szerezte meg csapata és önmaga harmadik gólját, döntetlenre módosítva a találkozót, majd a csereként beállt Cavani javította ki hibáját, és szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A 90. percben aztán jött a slusszpoén, Cavani újabb gólt szerzett fejjel, így 5–3-ra nyert idegenben a Napoli, és visszaelőzte a tabellán az ideiglenesen elé került Milant.


OLASZORSZÁG, SERIE A
30. FORDULÓ


Torino–Napoli 3–5 (Barreto 30., Jonathas 74. – 11-esből, Meggiorini 78., ill. Dzemaili 10., 47. 80., Cavani 84., 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 30 21 5 4 59–19 +40 68
2. Napoli 30 17 8 5 55–29 +26 59
3. Milan 30 17 6 7 53–32 +21 57
4. Fiorentina 30 15 6 9 54–37 +17 51
5. Lazio 30 15 5 10 39–36 +3 50
6. Roma 30 14 5 11 60–51 +9 47
7. Internazionale 29 14 5 10 45–39 +6 47
8. Catania 30 13 6 11 40–38 +2 45
9. Udinese 30 10 12 8 38–38 0 42
10. Parma 30 10 8 12 39–39 0 38
11. Cagliari 30 10 8 12 37–48 –11 38
12. Sampdoria* 29 10 7 12 35–33 +2 36
13. Bologna 30 10 6 14 38–38 0 36
14. Torino* 30 8 12 10 37–41 –4 35
15. Chievo 30 10 5 15 31–45 –14 35
16. Atalanta* 30 10 6 14 30–42 –12 34
17. Genoa 30 6 9 15 31–47 –16 27
18. Siena* 30 8 8 14 31–42 –11 26
19. Palermo 30 4 12 14 25–43 –18 24
20. Pescara 30 6 3 21 21–61 –40 21

*A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik