A Milan bejelentette Ibrahimovic szerződtetését

2010.08.28. 21:48
null
Ibrahimovic szerződtetését hivatalos honlapján ekképpen tálalta a Milan
Címkék
A Milan ügyvezetője, Adriano Galliani bejelentette, hogy a Barcelona svéd labdarúgója, Zlatan Ibrahimovic a piros-feketéknél folytatja pályafutását. A 28 éves támadó egy évre kölcsönbe érkezik, jövő nyáron pedig a Milan végleg kivásárolhatja őt szerződéséből. Galliani újságírók előtt tett bejelentését a Milan hivatalos honlapja is megerősítette.

Az AC Milan hivatalos honlapja ma este bejelentette: megszületett a megállapodás a Barcelonával Zlatan Ibrahimovic szerződtetéséről.

A svéd csatár a beszámolók szerint először egy évre kölcsönbe kerül Milánóba, majd jövőre 24 millió euróért kivásárolhatják a szerződéséből. Az egy év kölcsön alatt pedig az olaszok átvállalják a játékos fizetését.

Ibrahimovic hétfőn orvosi vizsgálaton vesz részt a Milannál, majd ezt követően ír alá a piros-feketékhez.

A futballista ügynöke, Mino Raiola korábban már bejelentette, Ibrahimovic beleegyezett a fizetésének csökkentésébe, a hírek szerint 8 millió eurót keres majd egy év alatt Milánóban.

A szerződéskötés részleteiről egyébként különböző források különböző módon számolnak be: egyes források szerint a Milannak mindenképp meg kell vásárolnia a csatárt jövő nyáron, aki négy évre írhat alá, viszont a katalán klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a végleges kivásárlás csak egy  lehetőség.

Egy biztos: a csatár egy év után visszatér korábbi sikerei színhelyére – csak nem az Interhez, hanem a városi rivális Milanhoz.

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
25 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
33 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
48 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája