A Lazio a végére hagyta a döntést, de legyőzte az Udinesét

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 14:35
null
Hernanes korán vezetést szerzett, mégis csupán a hajrában dőlt el a meccs (Fotó: Reuters)
A Milan üldözői közül elsőként a Lazio lépett pályára az olasz bajnokság 17. fordulójában, és ki is használta az éllovas szombat esti, Roma elleni botlását: remek mérkőzésen, Cristián Zapata 89. percben fejelt öngóljával 3–2-re legyőzte az Udinesét.

A Lazio a városi rivális Roma szombat esti, Milan elleni győzelme után úgy vágott neki az Udinesével játszott mérkőzésének, hogy ha nyer, három pontra megközelíti az éllovas milánóiakat. Ennek megfelelő volt a hazaiak lendülete: Tommaso Rocchi passza után Hernanes már a második percben vezetést szerzett 18 méteres lövésével.

Az Udinese azonnal átvette a kezdeményezést, és mindent meg is tett az egyenlítésért, Antonio Di Natale vezérletével a kapuja elé szorította a házigazdát. A Lazio is ki-kitámadott, így igazán élvezetes volt a találkozó – csoda, hogy nem esett több gól.

A szünet után aztán négy percen belül egyenlített az Udinese: Di Natale beadása után Alexis Sánchez senkitől sem zavartatva, közelről talált be Fernando Muslera kapujába. Megint csak egy bő percig volt egyenlő az állás, Giuseppe Biava ugyanis André Dias fejjel adott passza után közelről, látványos félfordulattal bombázott a kapuba.

Az őrült meccsen csupán tíz percet kellett várni az újabb találatra: az argentin Germán Denis másodpercekkel a becserélése után Mauricio Isla beadását követően 11 méterről bólintotta el a labdát az elcsúszó Muslera mellett.

A Laziónak ismét támadnia kellett, és nem is állt le, mindent megtett az újbóli vezetésért. Harmadszor azért két percnél több időbe tellett ez: a 89. percben Cristian Ledesma szöglete után Cristián Zapata fejelt az öt és felesről saját hálójába.

A Lazio a győzelmével három pontra feljött a Milanra, míg az Udinese a kilencedik helyen, az este egymás ellen játszó genovai csapatok között tanyázik.

LAZIO–UDINESE 3–2
 

 

SERIE A 
17. FORDULÓ
Lazio–Udinese 3–2 (Hernanes 2., Biava 52., Zapata 89. – öngól, ill. A. Sánchez 49., Denis 61.)
A TOVÁBBI VASÁRNAPI PROGRAM

Bari–Palermo 15.00

Catania–Brescia 15.00
Chievo–Juventus 15.00
Napoli–Lecce 15.00
Parma–Bologna 15.00
Sampdoria–Genoa 20.45
SZOMBATI EREDMÉNYEK
Milan–Roma 0–1 (Borriello 68.)
Cesena–Cagliari 1–0 (L. Jiménez 17.)
A Fiorentina–Inter találkozót a milánóiak klubvilágbajnoki szereplése miatt elhalasztották.
AZ ÁLLÁS 
1. Milan 17 11 3 3 29–13 +16  36
2. Lazio 17 10 3 4 24–16 +8  33
3. Juventus 16 8 6 2 31–16 +15  30
4. Napoli 16 9 3 4 25–17 +8  30
5. Roma 17 8 5 4 22–20 +2  29
6. Palermo 16 8 2 6 28–21 +7  26
7. Internazionale 15 6 5 4 20–14 +6  23
8. Sampdoria 16 5 8 3 18–13 +5  23
9. Udinese 17 7 2 8 21–21 0 23
10. Genoa 16 6 3 7 13–15 –2  21
11. Cagliari 17 5 5 7 19–16 +3  20
12. Chievo 16 5 5 6 18–18 0 20
13. Fiorentina 16 5 4 7 16–17 –1  19
14. Bologna* 16 5 5 6 16–23 –7  19
15. Catania 16 4 6 6 13–18 –5  18
16. Parma 16 4 6 6 14–20 –6  18
17. Brescia 16 4 3 9 12–20 –8  15
18. Cesena 16 4 3 9 11–20 –9  15
19. Lecce 16 4 3 9 16–33 –17  15
20. Bari 16 2 4 10 10–25 –15  10
*A Bolognától egy büntetőpont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik