A Juve kétgólos előny után egy pontra volt jó a Cesena vendégeként

Vágólapra másolva!
2011.03.12. 22:48
null
Buffon előbb büntetőt érően szabálytalankodott, majd több bravúrt is bemutatott (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában a Juventus döntetlent játszott a Cesena vendégeként. A Marco Motta kiállítása miatt a 43. perctől emberhátrányban játszó torinóiak mindkét találatát Alessandro Matri szerezte.

 

A 10. percben Matri lesgólt szerzett, de ami késett, nem sokat múlt. A 19. percben Alessandro del Piero a kezdőkörből gyorsított fel, majd a lendület közben megszelídített labdát bokából játszotta a keresztbe mozgó Matri elé, aki 14 méterről visszalőtte a labdát a kapu bal alsó sarkába (0–1).

A gólban elévülhetetlen érdemeket szerző, gólpasszos Del Pieróé volt a következő említésre méltó megoldás, amikor a Cesena-kapunak háttal, a tizenhatos előtt emelgette a labdát, majd okszival ugratta ki Pepét. Nem a rutinos irányítón múlt, hogy nem húzhatott be még egy strigulát a gólpassz rovatba, mivel társa „eltörte” a labdát, amely így az egyébként végtelenül kiszolgáltatott Francesco Antonioli könnyű zsákmánya lett.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2010–2011-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 26. percben óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Cesena. Emanuele Giaccherini egyedül léphetett ki a balösszekötő helyén, elgurította a labdát a kifutó Gianluigi Buffon mellett, de az a bal kapufán csattant. Nosza, a lendületben lévő Cesena-támadó továbbszaladt, majd a gólvonaltól egy méterre úgy találta el a labdát, hogy az nem a háló, hanem a szögletzászlót felé vette az irányt.

A 35. percben így már kétgólos előnyhöz jutottak a vendégek. Matri játszott önzetlenül Del Piero elé a tizenhatoson belül, utóbbi lövése azonban a kapufán csattant. A kipattanót viszont a feladó látványos, hátravetődős mozdulattal bólintotta a kapuba (0–2).

A félidő hátralévő része a házigazdáké volt. Előbb Buffon egy kifutásnál buktatta a Cesena támadóját, ami a kapusnak sárgát, a házigazdáknak büntetőt ért. Erősen véleményes azonban, hogy nem volt azonnali piros lapos az eset. A chilei Luís Antinió Jiménezt azonban ez mit sem zavarta, és a 41. percben higgadtan értékesítette a tizenegyest(1–2).

És még nem volt vége, az ellenfelét szerelni készülő, de fejbe talpaló (!) Motta megkapta második sárga, így piros lapját, majd némi vitatkozás után elhagyta a pályát. A belépő kifejezetten brutálisra sikeredett, lehet, hogy az azonnali kiállítást miatt reklamált?

A Cesena nagy lehetőséghez jutott, de a lelkesen védekező Juventus a második félidőben kiválóan védekezett. Ebben főszerep jutott Buffonnak, aki több alkalommal is bravúrosan mentett.

A 80. percben aztán nem volt pardon, Marco Parolo egy kipattanót vágott a bal alsóba, pontot mentve csapatának (2–2).

Izgalmas mérkőzésen a döntetlen igazságosnak mondható, bár a teljes létszámú Juve alighanem legyűrte volna vendéglátóját.

AZ ÁLLÁS
1. Milan 28 18 7 3 50–20 +30 61
2. Internazionale 29 17 6 6 55–32 +23 57
3. Napoli 28 16 5 7 41–25 +16 53
4. Lazio 28 15 6 7 35–23 +12 51
5. Udinese 28 15 5 8 50–30 +20 50
6. Roma 28 13 7 8 43–39 +4 46
7. Juventus 29 11 9 9 43–37 +6 42
8. Palermo 28 12 4 12 44–45 –1 40
9. Cagliari 28 11 6 11 35–30 +5 39
10. Fiorentina 28 9 10 9 32–29 +3 37
11. Bologna 28 10 9 9 31–36 –5 36
12. Genoa 28 9 8 11 27–32 –5 35
13. Chievo 28 7 11 10 28–30 –2 32
14. Sampdoria 28 7 10 11 25–32 –7 31
15. Catania 28 7 8 13 24–38 –14 29
16. Parma 28 6 11 11 27–38 –11 29
17. Cesena 29 7 8 14 25–40 –15 29
18. Lecce 28 7 7 14 31–50 –19 28
19. Brescia 29 6 8 15 23–36 –13 26
20. Bari 28 3 7 18 15–42 –27 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik