A Juve és a Roma is megelégedett az 1–1-gyel

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 22:43
null
Totti (10) góljával egyenlített a Roma a rangadón (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójában a Juventus hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Romával. Vincenzo Iaquinta szépre sikerült góljára Francesco Totti tizenegyesből válaszolt.

 

A mérkőzés elején a Roma vette magához a kezdeményezést, többet birtokolta a labdát, és több kapura lövési kísérlete is volt. A Juventus Fabio Quagliarella révén korán megszerezhette volna a vezetést, de az olasz támadó egy az egy elleni szituációban a kapusba lőtte a labdát.

A vendégektől Jérémy Menez lőhetett volna szép gólt, de a tizenhatos vonaláról leadott lövést Marco Storari bravúrral kiütötte a bal felső sarok elöl.

A kezdeti Roma-fölény után a Juventus fokozatosan átvette az irányítást, aminek eredményeként a 35. percben sikerült megszereznie a vezetést: Vincenzo Iaquinta Alberto Aquilani beadása nyomán kapásból tüzelt a jobb alsó sarokba a tizenhatos vonaláról. 1–0

A 44. percben Philippe Mexest buktatta Giorgio Chiellini a tizenhatoson belül, a játékvezető, Nicola Rizzoli azonban nem ítélt büntetőt.

Nem úgy két perccel később, Simone Pepe kezezése miatt – Francesco Totti magabiztosan büntetett a ráadás pillanataiban, így 1–1-gyel mehettek pihenni a csapatok.

A második félidő elején ismét a Roma birtokolta többet a labdát, de ez nem mutatkozott meg a helyzetek számában. A hazaiaknál Claudio Marchisio szerezhetett volna gólt, de Pepe ívelésébe csak belekotorni tudott, így az oldalhálóban kötött ki a labda.

A folytatásban egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, a felek próbálták eldugni egymás elől a labdát, mintha legalábbis vezetnének.

A hazaiak támadója, Quagliarella szerezhetett volna gólt a mérkőzés vége felé, ám távolról leadott kapáslövését Júlio Sérgio hárította.

Egy kifejezetten jó és izgalmas első és egy gyenge második félidő után 1–1-gyel ért véget a rangadó.

JUVENTUS–ROMA 1–1
 
  

 

 AZ ÁLLÁS
1. Milan 11 7 2 2 20–11 +9  23
2. Lazio 11 7 1 3 13–9 +4  22
3. Napoli 11 6 3 2 18–11 +7  21
4. Juventus 12 5 5 2 23–13 +10  20
5. Internazionale 11 5 5 1 13–6 +7  20
6. Roma 12 5 4 3 15–15 0 19
7. Sampdoria 11 3 6 2 11–9 +2  15
8. Chievo 11 4 3 4 11–10 +1  15
9. Fiorentina 12 4 3 5 13–13 0 15
10. Palermo 11 4 2 5 17–16 +1  14
11. Catania 11 3 5 3 9–8 +1  14
12. Genoa 11 4 2 5 9–11 –2  14
13. Udinese 11 4 2 5 9–12 –3  14
14. Lecce 11 3 3 5 8–18 –10  12
15. Cagliari 11 2 5 4 11–10 +1  11
16. Parma 11 2 5 4 7–10 –3  11
17. Brescia 11 3 2 6 10–14 –4  11
18. Bologna 11 2 5 4 10–15 –5  11
19. Cesena 12 3 2 7 8–15 –7  11
20. Bari 11 2 3 6 9–18 –9  9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik