Videó: bejelentkezett otthonról – de a háttérben felnőtt-tartalom volt

2020.03.28. 13:08
Ricky Hatton nem véletlenül a britek nagy kedvence. A korábbi váltó- és kisváltósúlyú ökölvívó otthonról jelentkezett be a kornavírus-járvány idején. A háttérben azonban pikáns tartalom jelent meg.

Irodai dolgozók, férjek rémálma, hogy lebuknak azzal, hogy megjelenik egy erotikus tartalom a tévéjükön, monitorukon. Majdnem ez történt Hattonnal is.

Miközben a korábbi bokszoló arról beszélt, hogy milyen nehéz otthon maradni és mindent meg kell tenni azért, hogy elfoglaljuk magunkat és pozitívak maradjunk, egy fehérneműs nő jelent meg a háttérben – persze nem élőben. Ránézésre felnőtt-tartalom, ki tudja, milyen csatornáról.

Ki tudja? Természetesen a Daily Star egyből megírta, hogy ez bizony a babestation.tv, ami, mondjuk úgy, fizetős tartalmat nyújt az arra vágyóknak.

Azért írtuk, hogy Hatton majdnem lebukott, mert a videóból egyértelműen kiderül, hogy a 41 éves egykori klasszis ezt direkt csinálta.

Csak mosolyt akart csalni az emberek arcára ezekben a nehéz időkben.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik