Profi ökölvívás: március 12-én bokszolhat újra Miguel Cotto

2010.12.14. 14:40
Címkék
Március 12-én léphet legközelebb szorítóba a WBA nagyváltósúlyú világbajnoka, Miguel Cotto. Edzője, Emanuel Steward elmondása szerint a legutóbb Yuri Foremant legyőző bunyós előtt számos lehetőség áll.

A tréner a veretlen Vanes Martirosyan, a legutóbb Júlio César Chávezzel majdnem megmérkőző Pawel Wolak, illetve Rigoberto Álvarez nevét említette, aki nem más, mint a fiatal mexikói reménység, Saúl Álvarez fivére.

A negyedik jelölt pedig az IBF nagyváltósúlyú világbajnoka, a szintén Steward által edzett Cornelius Bundrage lehet. A márciusi találkozóra egyes hírforrások szerint Wolak tűnik befutónak, aki – meglepő módon – Cottóhoz hasonlóan a Top Rank gárdáját erősíti.

Ezt követően a Puerto Ricó-i klasszis a tervek szerint júniusban – újabb „házi döntőn” – Antonio Margaritónak vághat vissza, majd a jövő év vége felé összejöhet számára egy szupermeccs a WBC középsúlyú világbajnoka, Sergio Martínez ellenében.

Forrás: www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
21 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
26 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
40 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
1 órája

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
1 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 órája

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája