Profi ökölvívás: De León egyetlen ütéssel összetörte Escalantét

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 14:11
A korábbi kispehelysúlyú profi ökölvívó világbajnok, Daniel Ponce de León lett a WBO pehelysúlyú világbajnokának, Juan Manuel Lopeznek a hivatalos kihívója, miután a mexikói bunyós szombaton éjszaka Los Angelesben a harmadik menetben kiütötte António Escalantét.

Az eliminációs találkozó a rövidsége ellenére is látványos, nyílt sisakos küzdelemmel örvendeztette meg a nézőket, azonban már az első másodpercektől érezhető volt, hogy a lassabb, és néha bizony meglehetősen suta ütéseket indító, fordított alapállású de León magabiztosabb.

A mexikói öklöző fölénye aztán a harmadik felvonásban csúcsosodott ki, amikor egy kegyetlen, állcsúcsra mért jobbhoroggal gyakorlatilag merevre ütötte ellenfelét, aki még a fejét is beverte a ring padlózatába. Ezzel a brutális K.O.-val a 30 éves de Leon negyvenedik profi győzelmét aratta, és 2008 után ismét karnyújtásnyira került egy újabb világbajnoki címmérkőzéshez.

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik