Profi boksz: Mosley bejelentette a visszavonulását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 21:41
Huszonnégy éves profi karriert követően bejelentette a visszavonulását a korábban három súlycsoportban is bajnoki címig jutó, 45 éves Shane Mosley.

Mosley pályafutása során olyan kiválóságokkal osztotta meg a ringet, mint Oscar De La Hoya, Manny Pacquiao, Vernon Forrest, Ronld „Winky” Wright, vagy a jövő hétvégi, Conor McGregor elleni csúcsrangadóra készülő Floyd Mayweather jr. „Sugar” Shane a közel két és fél évtized alatt 60 alkalommal lépett ringbe, záró mérlege 49–10–1, 41 KO.

„A testem szépen lassan megadta magát. A kezeim, a térdeim, a vállaim nem bírják már a terhelést és a hátammal is egyre több a gond. A testem a tudtomra adta, hogy öregszem és nem tudok már száz százalékot nyújtani. Nem hiszem, hogy valaha képes leszek újra bunyózni, így azt kell mondjam, itt a vége.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
11 órája

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
19 órája

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
20 órája

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
Tegnap, 9:21

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53
Ezek is érdekelhetik