nemzetisport.hu 2017.08.22 16:41 Frissítve: 2017.08.22 16:57

Profi boksz: lassan, olcsón fogynak a szupermeccs jegyei

Egyelőre úgy tűnik, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, legalábbis ami a jegyeladást illeti a Floyd Mayweather és Conor McGregor közötti, magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezendő bokszmeccsre. Hiába ugyanis az óriási felhajtás, a belépők egyelőre nem a várt ütemben és áron fogynak.

Mayweather és McGregor vasárnap egymásnak esnek (Fotó: AFP)

 

A két évvel ezelőtti, utolsó igazán „megaVegasi" bokszütközetre Mayweather és Manny Pacquiao között például egy héttel a csörte előtt még 4000 dollárért lehetett a legolcsóbb jegyet megvenni a lelátókra, most ez az ár „mindössze" 1800 dollár. Igaz, akkor generációja két legnagyobb bunyósa mérkőzött meg egymással és még világbajnoki címeket is kockára tettek a felek.

Most egy héttel a jegyeladás kezdete után megjelentek a másodkézből eladott tikettek, és ezen a piacon az induló 2000 dollárról folyamatos csökkenés mellett 1500 dollár alá esett egy belépő ára, majd visszament az ár 1800 dollár körüli összegre.

Alig néhány nappal az összecsapás előtt azonban még mindig van körülbelül 1000 eladó jegy – miközben Mayweather Pacquiao elleni csatájára már egy héttel a gála előtt elfogytak a belépők.

Valószínű egyébként, hogy a hátralévő néhány nap során ismét mérséklődni kezdenek a jegyárak, amit az is csak elősegíthet, hogy Las Vegasban a legtöbb sportbárba vagy sörözőbe már 50-60 dollártól kezdve beülhet az ember, és óriáskivetítőn nézheti meg az év második felének legjobban várt meccsét.

A súlycsoportoktól és szervezetektől függetlenül a világ legjobb bokszolójának tartott 40 éves amerikai Floyd Mayweather augusztus 26-án Las Vegasban, a T-Mobile Arénában csap össze az ír ketrecharcos Conor McGregorral.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.18 23:51:43

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Az idei ifjúsági Eb egyetlen magyar érmét, egy ezüstöt hozó Bernáth István a hajdúhadházi cigánysoron – ahogy arrafelé mondják, a »vasúton túl« – mélyszegénységben él.

2018.01.13 22:58:27

Ökölvívás DLUSZTUS IMRE

NS-VÉLEMÉNY. Amikor külföldi edzők, sportszakemberek, sportújságírók úgy-ahogy megismerkednek a magyar sportközélettel, igen gyakran vetik fel, hogy mi egészen jellegzetes módon folyton a múltban élünk. Szerintem van erre magyarázat, mégpedig épp az, hogy végre szeretnénk megtudni, mi is történt velünk.

2017.11.26 11:40:33

Ökölvívás GY. SZABÓ CSILLA

A Bernáth fiúk már most generációk terheit cipelik a vállukon.

2017.10.14 08:57:11

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

„Hiszem, hogy a világszínvonalat hozhatjuk el Magyarországra, és a nem is olyan távoli jövőben majd a mi fiaink is újra azt képviselik.”

2017.08.28 23:42:12

Ökölvívás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A ringben vagy éppen egy ketrecben, abban legalább biztosak lehetnek az ellenfelek, hogy kizárható a simli, face to face, azaz szemtől szemben kell helytállni.