Profi boksz: Hopkins vitatja a végeredményt – szerinte nem kapott ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.18. 09:46
null
Hopkins úgy véli, kilökték a ringből (Fotó: Reuters)
Az 51 éves Bernard Hopkins (55–8–2, 2 no contest, 32 K. O.–T. K. O.) vitatja, hogy a búcsúmeccsén vereséget szenvedett volna a 27 éves Joe Smith jr.-tól (23–1–0, 19) – annak ellenére, hogy a 8. menetben kizuhant a ringből.

 

Bernard Hopkins már közvetlenül a meccs után lökést reklamált, és ezt a mérkőzést követő nyilatkozatában is fenntartotta.

„Kilökött engem a ringből” – mondta Hopkins az HBO-nak a Joe Smith elleni meccs után, melyen TKO-val győzött a 8. menetben a 24 évvel fiatalabb amerikai.

„A bokám megcsúszott, amikor kiestem a ringből, nem tudtam talpon maradni. Másképp alakulhatott volna, ha nem lök ki a ringből, mert már kezdett halványulni, Frusztrált volt – beszélt az ellenfeléről Hopkins. – A meccs második felében képes lettem volna legyőzni őt.”

„Nem tudom elhinni, hogy TKO-t hirdettek ki, lehetett volna no contest (eredmény nélküli mérkőzés – a szerző), de az semmiképpen sem, hogy az én vereségemet hirdetik ki. Testtel meglökött engem, elestem, mint egy katona” – tette hozzá Hopkins, aki ugyanakkor nem kíván többször ringbe lépni, valóban ez volt a búcsúmeccse.

Smith persze másképp emlékszik a történtekre.

„Láttam, hogy elesik, és én csak ütöttem – elevenítette fel a döntő pillanatot a mérkőzés győztese. Landolt egy balhorog és szerettem volna befejezni a meccset. Négy vagy öt alkalommal is tisztán eltaláltam.”

„Nem számítottam erre, de ettől függetlenül ő egy igazi bajnok. Azért jöttem ide, hogy a munkámat végezzem, ez lett belőle, nekem kellett őt búcsúztatnom” – mondta Hopkinsról Smith.

A visszajátszások egyébként nem támasztják alá a Hopkins által elmondottakat, és a közösségi médiában is egyértelműen azok a vélemények uralkodnak, melyek szerint a Hóhér simán kikapott, nem történt szabálytalanság.

ÍGY ZUHANT KI HOPKINS A RINGBŐL


 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik