Profi boksz: grúz ellenfele lesz Erdeinek a kecskeméti gálán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 11:53
null
Erdei grúz bokszolóval csap össze március 8-án Kecskeméten (Fotó: Korponai Tamás)
Immár hivatalos, hogy Erdei Zsolt a grúz Salva Dzsomardasvili ellen lép kötelek közé március 8-án a Ferobox Event kecskeméti gáláján, amelyen a WBO (Bokszvilágszövetség) betöltetlen Európa-bajnoki öve lesz a tét.

 

„Erdei ellenfele eddigi pályafutása során harminchat győzelmet aratott – ebből huszonhétszer kiütéssel nyert –, és csak hat vereséget számlál. Dzsomardasvili akkor került képbe, amikor az általunk kiszemelt ukrán Vjacseszlav Uzelkov, akivel tárgyalásokat is folytattunk, a szerződés aláírása előtt egy nappal mondvacsinált okokra hivatkozva visszalépett” – mondta Rácz Felix, aki az utóbbi hetekben olyan ökölvívók menedzsmentjével tárgyalt, mint az amerikai Allan Green, az angol Dean Francis, Vjacseszlav Uzelkov, a francia Hakim Chioui vagy éppen a horvát Stjepan Bozic.

A fent említett bunyósok állításuk szerint nem azért nem vállalták a meccset, mert tartanának Erdeitől vagy a felkínált összeg kevés lenne. Egyikük azt szerette volna, ha a hazájában szerveznék meg a mérkőzést, a másikat csak világbajnoki címmeccs érdekli Madár ellen (addig inkább nem kockáztat), a harmadik menedzsment pedig héttagú stábot jelölt meg az ökölvívón kívül – tájékoztatott Erdei menedzsmentje.

„Megnéztem Dzsomardasvili néhány mérkőzését, amelyekből az derült ki, hogy erőszakos, harcos srác – mondta Erdei. – Jóval fiatalabb, mint én, biztosan nagy benne a bizonyítási vágy, hiszen óriási skalp lenne, ha megverné két súlycsoport világbajnokát, úgyhogy fel kell kötnöm a gatyámat. Dzsomardasvili jó ellenfél. Nyilván nem a top tízhez tartozik a világon (még), de egy év kihagyás után jó felmérő lesz számomra, hogy láthassam, van-e még bennem tűz! Az biztos, hogy próbálkozni fog. Láttam olyan meccsét is, amelyen háromszor leütötték, és újra meg újra felállt és támadott, úgyhogy megnehezítheti a dolgomat, ha nem figyelek oda. Taktikusan, okosan kell bokszolnom ellene.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik