Pacquiao a bajnok, egyhangú pontozással verte Mosleyt

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 13:57
null
Ez kemény volt (Fotó: Reuters)
Címkék
A Las Vegas-i profi ökölvívó gála csúcsmérkőzésén a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú vb-címe volt a tét, az összecsapáson Manny Pacquiao egyhangú pontozással verte meg a 39 éves Shane Mosleyt.

Pacquiao (54–3–2) nem tudta kiütni ellenfelét, pedig nagyon készült rá. Mosley (46–7–1) ugyan a harmadik menetben padlózott – tizennyolc éves pályafutása során mindössze harmadszor volt kénytelen „lemenni" –, de folytatni tudta a mérkőzést, amelyet aztán be is fejezett.

A felvezető programban Paris Hilton is szerepet kapott
A felvezető programban Paris Hilton is szerepet kapott

Az összecsapás némileg alulmúlta az izgalmas csatára számító nézők várakozásait, és gyakorlatilag végig dominált a címvédő Pacquiao, míg Mosley erejéből szinte csak a túlélésre futotta.

A kihívó már a 3. menetben padlóra került egy fejre mért balos következtében, azonban az önmagához képest némileg tompább Pacquiao a leütést követően nem tudta rövidre zárni a találkozót, de magabiztosan irányított.

Pacman nem kis meglepetésre a 10. felvonásban padlózott, de ahogy az ismétlésből kiderült, Kenny Bayless mérkőzésvezető tévesen ítélte meg a helyzetet, és jogtalanul számolt a világbajnokra.

PACQUIAO VS MOSLEY


12 menetet követően nem volt kérdéses a győztes személye, és Pacquiao 119:108, 120:108, 120:107 arányú egyhangú pontozásos sikerrel védte meg koronáját.

Ez aztán show a javából
Ez aztán show a javából
Itt a bajnok!
Itt a bajnok!
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
10 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
31 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik