HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2017.06.23 16:20 Frissítve: 2017.06.23 18:03

Ökölvívó Eb: Harcsa kikapott az elődöntőben, bronzérmes

Harcsa Zoltán bronzérmet nyert a 75 kilogrammos kategóriában a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon.

HIRDETÉS

 

Harcsa Zoltán (jobbra) bronzérmes lett (Fotó: Korponai Tamás, archív)

 

A 24 éves magyar bokszoló a pénteki elődöntőben az azeri Kamran Sahsuvarli ellen lépett ringbe, s kiélezett mérkőzésen, megosztott pontozással maradt alul.

A magyar csapat egyedüli versenyben lévő tagja az egyetlen azeri elődöntőssel csapott össze, aki a tavalyi riói olimpián bronzérmet nyert.

Az azeri kezdte jobban a mérkőzést, az első percben többször tisztán eltalálta riválisát, aki a második percben kezdett magára találni. A menet közepén Harcsa az addiginál jobb ütemben hajolt el, s többször is szép kombinációkat ütött, az utolsó másodpercek azonban ismét Sahsuvarlié voltak.

A második szakaszban az azeri bokszoló ment továbbra is előre, ám ebben a három percben Harcsa az esetek túlnyomó többségében szépen megelőzte őt. A Vasas öklözője ballal és jobbal is nem egyszer talált, s ugyan szinte végig ő hátrált, tiszta ütések terén ő állt jobban.

A záró menetre mindkét bokszoló fáradt, volt amikor Sahsuvarli és volt, amikor Harcsa tűnt meggyőzőbbnek. A hajrában a magyar egyszer földre rogyott, de nem ütéstől, így nem kellett rá számolni. A meccs képe alapján szoros pontozásra lehetett számítani, ez a bírák többségénél így is volt: az ötből háromnál 29–28 lett a vége, de Harcsa csak egyiküknél nyert, ráadásul a másik két pontozó 30–27-re az azerit látta jobbnak, így 4–1-es pontozással ő nyert, Harcsa pedig ismét bronzérmes lett.

„A harmadik meneten múlott minden, de akkor Zolinak több energiát kellett volna mozgósítania. Megvolt az esélye a továbbjutásra, de reálisan nézve még többet kellett volna tennie érte, többet kellett volna ütni és vállalkozni, de most nem ment neki. Kár, hogy így alakult, mert az ellenfél nem mutatott semmi különöset, Zoli az ilyen embereket tízből kilencszer megveri" – mondta Erdei Zsolt, a magyar szövetség elnöke.

A Balzsay Károly szövetségi kapitánnyal készülő Harcsa Zoltán karrierje második Eb-bronzát szerezte meg, korábban a 2013-as kontinenstornán lett harmadik, mint ahogy a 2015-ös baki Európa Játékokon is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A magyar csapatnak ezzel véget ért az Európa-bajnokság, amelyen Harcsa Zoltán mellett Kovács Richárd (64 kg) és Hámori Ádám (91 kg) is világbajnoki kvótát szerzett, így az augusztus végén kezdődő hamburgi vb-n három kategóriában lesz magyar.

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.15 22:50:53

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Erdei elnök minden megnyilvánulásával azt igazolta, hiba volt őt helyzetbe hozni.

2018.12.01 23:09:35

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Önmagukat is képesek padlóra küldeni.

2018.12.01 00:34:37

Ökölvívás N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Aggódó vezetőink nem a vereségtől, hanem Papp László győzelmétől féltek! Nem „kockáztathattak” tehát! Egyszerűbb volt letiltani őt.

2018.11.23 23:49:36

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Az amatőr ökölvívásban az idén egyetlen világversenyt sem rendeztek (míg tavaly vb-t és Eb-t is), az illegalitásba vonuló sportág híreit egyedül a vezetői válság szolgáltatta.

2018.11.07 19:36:15

Ökölvívás nemzetisport.hu

Sajtóhírek szerint a pénzdíja megközelítheti a Manny Pacquiao ellen kapottat.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS