Ökölvívó-Eb: Bernáth izzadság nélkül győzött, a legjobb 16 közé jutott

2011.06.18. 14:19
Címkék
Az ankarai amatőr Európa-bajnokságon a sorsolás után nehéz volt favoritnak tekinteni Bernáth Istvánt a szupernehézsúlyúak között az első fordulóban, elvégre már kétszer kikapott Juszef Abed El Ganitól, ehhez képest meg sem kellett izzadnia az izraeli ellen. Szó szerint: a 2010-es moszkvai Eb bronzérmesét az orvos nem engedte ringbe lépni.

Egyelőre nem derült ki, Bernáth István számára mennyire volt hasznos, hogy az Asztana színeiben részt vehetett a világ legjobbjait tömörítő WSB-sorozatban. A magyar szupernehézsúlyúnak ugyanis majd csak a legjobb 16 között kell számot adnia a tudásáról, szombaton elég volt megmutatnia magát az ankarai szorítóban: ellenfelét, az izraeli Juszef Abed El Ganit az orvos szemproblémák miatt nem engedte ringbe lépni. Ha azt nézzük, hogy korábban kétszer is találkoztak, és rendre a rivális nyert (így például a 2008-as liverpooli Eb első fordulójában is), akkor nem olyan nagy baj.

Bernáth a nyolcaddöntőben az erőnyerőként kezdő lett Nikita Maculeviccsel találkozik.

Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
14 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
19 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
23 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
40 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
46 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája