Boksz: Pacquiao még egy meccset vállal, mielőtt visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 13:34
Manny Pacquiao, a profi ökölvívás jelenlegi egyik legnagyobb alakja úgy tervezi, hogy még egy meccset vállal, aztán befejezi a pályafutását.

Manny Pacquiao, a 36 éves Fülöp-szigeteki bokszoló (57 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség), aki nyolc súlycsoportban is világbajnok tudott lenni, egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy húsz év öklözés után készen áll a visszavonulásra, de egy mérkőzést még szeretne vívni.

Pacquiao legutóbb májusban lépett kötelek közé, méghozzá az amerikai Floyd Mayweather Jr. elleni várva várt találkozón, amelyen viszont kifejezetten visszafogott teljesítményt nyújtott. A minden idők legnagyobb bevételét generáló meccstől előzetesen rengeteget várt a szakma és a rajongók tábora is, ám végül a színvonal közepes volt, Mayweather pedig simán győzött. A Fülöp-szigeteki bunyóst május elején, néhány nappal az összecsapás után megműtötték, mivel a vállában elszakadt a rotátorköpeny, a vállízületet körülölelő négy lapos ín.

A mérkőzést követően felvetődött, hogy lesz visszavágó, ám Mayweather (49 győzelem, 0 vereség) a szeptemberi, Andre Berto elleni sikere után megerősítette, hogy visszavonul, s most Pacquiao is elmondta, hogy valószínűtlen egy újabb meccs közöttük. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz a Fülöp-szigeteki sztár utolsó ellenfele; menedzsere, Bob Arum korábban azt nyilatkozta, hogy több jelölt is van, köztük a brit Amir Khan és az amerikai Terence Crawford.

Pacquiao a jövőben politikai karrierjére igyekszik koncentrálni, melyet már épít egy ideje. Jelenleg a Fülöp-szigeteki alsóház tagja, jövőre azonban be szeretne kerülni a szenátusba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik