Ökölvívás: nyilatkozatháború az AIBA és az indiai szövetség között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 10:57
null
Nyilatkozatháborút vív az AIBA-val az indiai bokszszövetség a 2021-es vb miatt (Fotó: AFP, a kép illusztráció)
Az Indiai Ökölvívó-szövetség (BFI) ellentámadást indított a nemzetközi sportági szövetséggel (AIBA) szemben, miután elveszítette a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.    

 

Az insidethegames.biz portál tudósítása szerint a BFI meggondolatlan döntésnek nevezte az AIBA határozatát, mellyel elvette a vb-t Újdelhitől és Belgrádnak adta a lehetőséget. Az ázsiai ország szövetsége szerint semmiféle egyeztetés nem előzte meg ezt a lépést, ráadásul már az előtt új rendező keresésébe kezdett az AIBA, hogy a BFI-nek lejárt volna a 4 millió dolláros jogdíj első részletének fizetési határideje.

Mohamed Musztaszan, az AIBA elnöke a Times of India című lapnak a múlt héten beszélt részletesen az ügyről. A sportvezető hangsúlyozta, hogy 2019. december elsejéig kellett volna az első részletet megkapniuk a BFI-től, ami annak ellenére sem történt meg, hogy több felszólító és figyelmeztető levelet küldtek a határidő közeledtéről. Az AIBA ezek után – az eredeti szerződésben szereplő kitételnek megfelelően – félmillió dolláros büntetést szabott ki Indiára, a megállapodás megsértése miatt.

A BFI napokkal később reagált a lapnak az AIBA vezetőjének szavaira, azt emelve ki, hogy a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága már november 21-i rendkívüli ülésén új pályázat kiírásáról döntött a világbajnokságra, meg sem várva december elsejét.

Ráadásul az indiaiak szerint ilyen szerződés esetén a rendezőnek jár egy 30 napos türelmi időszak, azaz december 31-ig kellett volna fizetniük. A BFI azt állítja, hogy december 17-én hivatalosan kérték az AIBA-t, nyilatkozzon arról, hogy a rendezési jog még náluk van-e vagy sem, ám választ tavaly már nem kaptak, ami azt jelenti a szervezet szerint, hogy már akkor odaadták másnak a vb-t.

Az AIBA nem hagyta szó nélkül a BFI vádjait és jelezte, hogy India még a 2018-as női világbajnokság rendezési jogáért járó 360 ezer dollárral is tartozik, így elképzelhető, hogy jogi útra tereli az ügyet, vagy felfüggeszti a BFI-t, amennyiben nem fizet.

Mohamed Musztaszan szintén megszólalt a BFI vádjainak megjelenése után és keményen bírálta az indiai szövetséget.

„Nem fizettek a határidő lejárta után sem– mondta az elnök.– Kifogásokon kívül semmit sem hallok tőlük. Ha a BFI néhány százezer dollárt sem volt képes átutalni eddig, hogyan tudna milliókat kifizetni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik