MTI 2020.06.01 21:56 Frissítve: 2020.06.01 22:02

Ökölvívás: „Mi van, ha Tyson visszatér, és a ringben hal meg?”

Dillian Whyte profi nehézsúlyú bokszoló szerint az életét kockáztatja Mike Tyson azzal, ha 53 évesen ismét szorítóba lép.

Nem mindenki szerint kéne visszatérnie Mike Tysonnak (Fotó: AFP)

 

„Mi van, ha visszatér, és a ringben hal meg? Ki vállalja a felelősséget?” – nyilatkozott a Sky Sportsnak Whyte, aki a WBC szervezetnél világbajnoki kihívó pozícióban áll. Az interjúban úgy vélekedett, hogy az amerikai exvilágbajnok – aki áprilisban jelentette be, hogy újra edzésbe állt – hatalmas kockázatot vállal azzal, ha megint ringbe lép.

„Tyson nagy legenda, és biztosan kíváncsi, hogy mire képes, de az ő korában fiatal és motivált bunyósokkal szemben nem lenne szerencsés próbára tennie magát” – fogalmazott Dillian Whyte.

A profi boksz királykategóriájának korábbi világbajnoka néhány hete újrakezdte az edzést, majd bejelentette, hogy kész bemutatómeccset vívni jótékonysági céllal. Önjelöltek mellett nagyon is komolynak tekinthető kihívók jelentkeztek sorra egymás után, Tysonék érdeklődésére pedig körvonalazódott többek között egy lehetséges összecsapás a nehézsúly jelenlegi WBC-világbajnokával, a 31 éves brit Tyson Furyval.

Ez utóbbi eshetőségre reagált Whyte, hogy óvatosságra intse Mike Tysont.

2020.06.08 13:02:58

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

A harmatsúlyú Széles János tíz évvel Trianon után románt vert az Iparcsarnokban – ezért külön is megünnepelte a közönség.

2020.05.31 12:38:39

Ökölvívás K. T. I.

Toplista: 70–61. A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját – itt a 4. rész.

2020.05.01 11:58:40

Ökölvívás KÉPES SPORT

Az amerikai klasszis minden idők legjobbjának tartotta magát, akit senki sem lökött le a trónról.

2020.03.07 22:52:13

Ökölvívás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ennek a mai, megbolydult világnak éppen ez lehet a fő gondja a boksszal. Hogy lecsupaszítottan férfias, emberi, zsigeri. A küzdés maga.

2020.03.04 21:24:39

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Ötkarikás érmet húsz, vb-érmet tizenegy éve szerzett legutóbb.