Ökölvívás: Klicskóék csak teletömik a zsebüket - Lennox Lewis

Vágólapra másolva!
2012.03.21. 12:28
null
Lennox Lewis (jobbra) Vitalij Klicsko legyőzése után vonult vissza (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A korábbi világbajnok Lennox Lewis szerint mély válságban van a nehézsúlyú profi ökölvívás.

 

„Pillanatnyilag ez a súlycsoport halott” – fogalmazott a Stern című magazin csütörtökön megjelenő számában a britek már visszavonult öklözője, Lennox Lewis, aki szerint ez elsősorban a két regnáló világbajnok, Vladimir és Vitalij Klicsko hibája.

„Klicskóék és ellenfeleik csak teletömik a zsebüket – vélekedett a 46 éves Lewis, aki korábban a WBC (Boksz Világtanács), a WBA (Boksz Világszövetség) és az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nehézsúlyú övét is birtokolta. – A riválisaik nem erősek, nálam például edzőpartnerek sem lehettek volna. A meccseik ezért unalmasak. Ha a világ legjobb bokszolóját keressük, akkor drámai csatát akarunk látni, nem pedig ezt a cirkuszt.”

A lehetséges visszatérésről a szigetországi sztár kissé viccesen így fogalmazott:

„Százmillióért újra ringbe szállnék. Egy ilyen összegért levenném a pizsamámat, és elmennék az edzőterembe.”

Lewis kilenc éve, az ukrán testvérpár idősebbik tagja, Vitalij felett aratott győzelmével vonult vissza. Az összecsapáson Klicskónak csúnyán felrepedt a szemöldöke és az arca, emiatt a hatodik menetben leléptették.

Lewis amatőrként kanadai színekben olimpiát nyert 1988-ban Szöulban, a hivatásosok között pedig 41-szer diadalmaskodott (ebből 31-szer kitütéssel), kétszer kikapott, és egyszer döntetlent ért el.

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
16 perce

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 vegyest a US Openen

Úszás
29 perce

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
7 órája

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
7 órája

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
7 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik