MTI 2019.02.09 21:15 Frissítve: 2019.02.09 22:35

Ökölvívás: két magyar érem a Bocskai-emlékversenyen

Két magyar aranyéremmel zárult szombaton Debrecenben a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny, melyen Bernáth Attila mellett meglepetésre nem Harcsa Zoltán, hanem az őt legyőző Cservenka Róbert diadalmaskodott.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a döntőkre kis híján megtelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, s a nézők élvezetes csatákat láthattak.

A női aranymeccseken hazai versenyzőért nem lehetett szurkolni, ám a férfiak fináléinak sorában a második meccs a debreceni Bernáth Attiláé (52 kg) volt, aki karrierje első felnőtt nemzetközi versenyén remekül bokszolt. A tavalyi ifjúsági Európa-bajnok pénteken iráni riválist győzött le, szombaton pedig a botswanai Otukie Rajabbal kellett megküzdenie, s egészen kiváló, meggyőző boksszal gyűjtötte be az aranyérmet.

Magyar szempontból a nagy mezőny miatt kettéosztott 75 kilósok B-csoportjának döntőjére volt érdemes kiemelten figyelni, hiszen ott két hazai öklöző, az Európa-bajnoki és Európai Játékok-bronzérmes, olimpiai ötödik Harcsa Zoltán és Cservenka Róbert csapott össze egymással. A papírforma egyértelműen Harcsa sikerét ígérte, ám a Vasas klasszisa ezúttal kicsit tompán bokszolt, így meglepetésre a bátran küzdő Cservenka megosztott pontozással legyőzte őt.

A nap legeredményesebb küldöttsége az orosz volt, melynek képviselői a férfiaknál és a nőknél is három-három aranyat gyűjtöttek be.

ÖKÖLVÍVÁS
Bocskai István nemzetközi verseny, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
A döntők eredményei

Nők
51 kg:
Szvetlana Szolujanova (orosz)–Chloe Watson (angol) 4:1
57 kg: Karris Artingstall (angol)–Ljudmilla Voroncova (orosz) 5:0
60 kg: Anansztaszija Beljakova (orosz)–Erika Dayana (argentin) 4:1
69 kg: Csen Nien-csin (tajvani)–Jaroszlava Jakusina (orosz) 3:2
75 kg: Okszana Trafimova (orosz)–Georgia O'Connor (angol) 3:2
Férfiak
52 kg (A):
Szaken Biboszinov (kazah)–Ihor Szopinszki (ukrán) 3:2
52 kg (B): BERNÁTH ATTILA–Otukie Rajab (botswanai) 5:0
56 kg: Samuel Kistohurry (francia)–Orazbek Aszikulov (kazah) 5:0
60 kg: Serik Temirzsanov (kazah)–Juntrong Rujakran (thaiföldi) 5:0
64 kg (A): Pavel Fjodorov (orosz)–Olekszandr Melenyuk (ukrán) 5:0
64 kg (B): Matusz Polski (lengyel)–Moszlem Mahszudimalamiri (iráni) 4:1
69 kg: Andrej Zamkovoj (orosz)–Miroszlav Kapuler (izraeli) mérkőzés nélkül
75 kg (A): Kulahmet Turszinbaj (kazah)–Bartosz Golebiewski (lengyel) 5:0
75 kg (B): CSERVENKA RÓBERT–HARCSA ZOLTÁN 4:1
81 kg (A): Pavel Sziljagin (orosz)–Umar Dzambekov (osztrák) 4:1
81 kg (B): Artjom Kasparian (holland)–Delijaj Ardit (koszovói) döntő fölény a 2. menetben
91 kg: Szerhij Horszkov (ukrán)–Lewis Williams (angol) 5:0
+91 kg: Marko Milun (horvát)–Andrij Horodeckij (ukrán) 4:1

2019.12.13 20:13:51

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

A családja, a triatlon vagy a maratoni futás, az argentin steak sokkal inkább érdekli.

2019.07.03 09:29:31

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

„Énekelni és táncolni nem tudok, de bármelyik f…szfejjel feltörlöm a padlót…”

2019.06.19 18:03:32

Ökölvívás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A profi ökölvívás világszintű népszerűsége főképp a nehézsúlytól függ, és nem baj, ha a kirakatarc amerikai. Az angol Fury nem az, de még mindig jobban eladható, mint egy tengerentúli.

2019.05.28 23:01:48

Ökölvívás THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Ismét elharapóztak a szalonképtelenebbnél szalonképtelenebb megnyilvánulások a profi bokszban. Jó, a kemény öklök világában senki sem vár a sajtótájékoztatókon Kazinczy-díjas megszólalásokat, ám az utóbbi időben két, az átlagnál híresebb bunyós is az átlagosnál durvábban nyilatkozott.

2019.04.26 21:03:02

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

Káté Gyulának hat érme van felnőtt világversenyről – hiányt csak a farzsebében érez.