Ökölvívás: Gálos Roland éremért utazik a tokiói olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 21:58
Az ökölvívó Gálos Roland az éremszerzés reményében utazik jövőre a tokiói olimpiára. A bokszoló az M4 Sportnak tréfásan fogalmazva elárulta: márciusban, a londoni olimpiai kvalifikációs verseny előtt feleségének és családtagjainak is megígérte, kvóta nélkül inkább haza sem tér. Hozzátette, a súlycsoportjában már kvalifikációt szerző bokszolók közül hárommal találkozott eddig, közülük kettőt legyőzött, egyiküktől pedig szoros meccsen szenvedett vereséget.

„Huszonnyolcan lehetünk a súlycsoportomban, és ha kifogok egy jó sorsolást, nem kell bokszolnom a tizenhat közé jutásért, majd két olyan riválissal találkozom, akiket már megvertem, akkor az érem is meglehet. Ezért harcolni is fogok, mindent beleadok majd″ – mondta.

A bajai sportoló hangsúlyozta, az olimpiára való kijutással gyerekkori álma teljesült, és persze az aranyéremről is álmodott, de éremszerzésnek, akár a bronzéremnek is nagyon örülne.

Gálos Roland elmondta, a kvalifikációs verseny után – amelyet a koronavírus-járvány miatt félbe kellett szakítani – eredetileg egy hetet, tíz napot tudott volna otthon tölteni, de miután elmaradtak a tervezett edzőtáborok, és még nem kapott tájékoztatást arról, mikor és hol lesz a következő, jelenleg is Baján, édesapja edzőtermében készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik