A brit Fury maga jelentette be, hogy jövő év elején csap össze ismét amerikai riválisával, akivel tavaly december elején már találkozott: akkori mérkőzésük a Los Angeles-i Staples Centerben döntetlennel ért véget, így Wilder megvédte a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címét.
„Aláírtuk a szerződést. Ezúttal ki fogom őt ütni, mivel nem három év kihagyás után térek vissza, és nem iszom annyi alkoholt” – mondta magabiztosan Fury egy bradfordi sajtóeseményen.
„Aláírtuk a szerződést. Ezúttal ki fogom őt ütni, mivel nem három év kihagyás után térek vissza, és nem iszom annyi alkoholt” – mondta magabiztosan Fury egy bradfordi sajtóeseményen.
A két öklöző tavalyi mérkőzésén a 33 éves Wilder a 9. és a 12. menetben padlóra küldte 30 éves ellenfelét, aki azonban mindkét alkalommal felállt, és folytatta a küzdelmet. A találkozó végén az egyik bíró 115:111-re Wildert, a másik 114:112-re Furyt látta jobbnak, a harmadik pontozónál pedig 113:113 lett a vége, így a mérkőzés döntetlennel zárult. Ezzel mindkét öklöző megőrizte veretlenségét, Wilder pedig megtartotta övét.
A jövő februári visszavágóig még mindkettőjükre vár egy-egy mérkőzés: Wilder szeptember végén a kubai Luis Ortizzal csap össze Los Angelesben, Fury következő ellenfele egyelőre nem ismert.

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury



