Ökölvívás: Erdei a Facebookon reagált a szövetség lépésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 10:29
Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) elnöke a Facebook-oldalán reagált arra, hogy a MÖSZ belső vizsgálatot rendelt el a rendkívül súlyos pénzügyi hiány miatt. Az alábbiakban ezt közöljük, tartalmi változtatás nélkül.

„Kedves Sporttársaim, Barátaim!„Kedves Sporttársaim, Barátaim!

A tegnapi nap folyamán a MÖSZ által felállított vizsgáló bizottság döntése alapján (amelynek tagjai: dr. Orodán Sándor elnök, Balogh Sándor, dr. Kassai László, Pantl Péter, dr. Pálos Péter és dr. Rátkai Norbert), és az elnökség döntése után egy közleményt adtam ki arról, hogy a testület kezdeményezte a 2018-as ifi világbajnokság költségvetésével kapcsolatos hivatalos vizsgálat elindítását. Mint minden más szövetségben, itt is egy testület dönt, amit elnökként el kell fogadnom.

A döntés nem feltétlenül tükrözi az álláspontomat, de elfogadom, amennyiben a célja, hogy közösségünk jövőjét, eredményességét pozitívan befolyásolja és céljaink megvalósulását szolgálja. A szövetség munkája nem egy ember érdeme vagy bukása. Ebben egy testület egyként képviselteti magát.

Ismerősök és barátok többen kérdezték tőlem, hogy miért csak ezt az időszakot vizsgáljuk, amikor a sportág megújítását teljesen az alapoknál kell kezdeni. További kérdés volt, hogy kinek az érdeke ez a vizsgálat. Úgy, ahogy eddig, ezután sem fogok vádakkal illetni senkit, mint ahogy tették ezt az elmúlt hetekben különféle érdekű személyek. A véleményekre ezután is kíváncsi vagyok, és mindenkit meghallgatok.

Akik ismernek, tudják, hogy soha semmilyen nehézségtől, bajtól vagy veszedelemtől nem futamodtam meg, most sem fogok. Nekem, ahogy sokatoknak, az ökölvívás tényleg az életem. Mindig számíthattok rám, ahogy én is számítok Rátok.”

HÁTTÉR

Amint arról már több ízben is beszámoltunk, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség rendkívül súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta magát, elsősorban az augusztus végi ifjúsági világbajnokság túlságosan is fejedelmi megrendezésével. Csak emlékeztetőül: beugróként eredetileg Győrbe álmodták a rendezést, ebből lett a maga befedett medenceterével, különleges fény- és hangtechnikai megoldásaival a Duna Aréna, az Emmi által visszadobott pótköltségvetés – no meg a szövetség elé kerülő számlák alapján egy kövér, 348 millió forintos hiány.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége a vb-előkészületek finisében a testület nélkül döntő elnök és főtitkár (Erdei Zsolt és Nagy Anett) aláírási jogának megvonása mellett belső vizsgálatot rendelt el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik