Ökölvívás: Bradley felkelt a padlóról, legyőzte Provodnyikovot

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 08:30
Timothy Bradley maradt a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoka, miután a kaliforniai Carsonban szoros, egyhangú pontozással (114:113, 114:113, 115:112) legyőzte az orosz Ruszlan Provodnyikovot. Az eredmény kialakulásába egy vitatott ringbírói ítélet (hiba?) is belejátszott: Bradley kétszer is megjárta a padlót, de az első esetet elcsúszásnak ítélték, ez pedig a végeredményt befolyásoló tényezőnek bizonyult.

A szabadtéren, kifejezetten hideg napon rendezett mérkőzést Bradley keretes szerkezetbe zárta: Provodnyikov ugyanis az első és az utolsó menetben is leütötte, ám felkelt, és kíméletlen küzdelemben megtartotta övét.

Egy az irgalmatlan ütésváltások közül (Fotó: Action Images)
Egy az irgalmatlan ütésváltások közül (Fotó: Action Images)

A 29 éves Bradley (immár 30–0–0, 12 K.O.–T.K.O.) és Provodnyikov (22–2–0, 15) meccsére parázs összecsapást ígértek a szervezők, és a két bunyós „engedelmeskedett”: az amerikai lapok mind méltatják a meccset „thrillernek” és „hihetetlen háborúnak”, „időtálló csatának” nevezve azt. A meccs nagy részében Bradley irányítani tudott, és megmutatta, képzettebb bunyós az orosznál, aki viszont brutális ütőerejével megrogyasztotta őt. Provodnyikov már az első menetben földre küldte Bradleyt, bár a bírók ezt nem ítélték klasszikus leütésnek – ha ezt teszik, akkor alighanem döntetlen a meccs. Ezt követően Bradley átvette az irányítást, és egyértelműen vezetett – mind a pontozóknál, mind a tőlük függetlenül értékelő hírügynökségeknél, mígnem a hajrában még egyszer megjárta a padlót. Nem volt elég ez sem, Provodnyikov vesztesként (és alighanem revánsra készen) távozott.

A „szibériai Rocky” is kapott rendesen
A „szibériai Rocky” is kapott rendesen

„Sokkal erősebb, mint Pacquiao. Borzasztó keményen üt, rövideket. Megemelem a kalapom előtte. Mindent kiadtam magamból. Minden cseppet kisajtoltam magamból” – vélekedett Bradley, aki elmondta: alighanem az első két menetben enyhe agyrázkódással küszködött a beszedett ütések miatt.

Provodnyikov – nem meglepő módon – vitatta a bírói döntést.

„Tisztán nyertem. Megsebeztem, leütöttem. Nem tudom, mit kellett volna még tennem?!” – tette fel a költői kérdést.

A kiváló visszajelzések miatt azért jó esélye van arra, hogy egy visszavágón még egyszer megmutassa...

„A régi nagyok harcoltak így. Az ötvenes, hatvanas években lehetett ilyen csatákat látni. A boksz nemcsak a győzelemről szól, hanem a látványosságról is. Hát itt volt” – vélekedett a promoter Bob Arum, míg a Provodnyikovot felkészítő Freddie Roach a következőképpen látta a meccset.

„Nagyon szoros meccs volt, Bradleynek is voltak kiváló menetei. Én azt hittem, legalább három menetet nekünk adtak 10:8-ra, de nem – nem panaszkodhatok a szoros vereség miatt, de azt hiszem, a nagyobb ütések a mieink voltak... Büszke vagyok a versenyzőmre, aki most az öltözőben zokog. De úgy gondolom, ma sztárt csinált magából. Az emberek imádják az ilyen meccseket.”


RINGHÍREK

A carsoni Bradley–Provodnyikov mérkőzéssel fémjelzett gála programjában került sor két veretlen váltósúlyú reménység, az amerikai Jesse Vargas (21 győzelem, 9 K. O.) és az ausztrál-nigériai Wale Omotoso (23 győzelem, 19 K. O.) összecsapására. A WBC kontinentális övéért kiírt 10 menetes találkozón Omotoso kezdett jobban, aminek következtében Vargas a 2. menetben padlóra került. A leütést követően az ausztrál öklöző továbbra is támadásban maradt, Vargas pedig távoli egyenesekkel igyekezett kontroll alatt tartani a mérkőzést. A találkozót végül a pontozók döntötték el, akik 97:92, 96:93, 96:93 arányban egyhangúan a 23 éves Vargast látták jobbnak.

Másodízben is megvédte ideiglenes WBA kislégsúlyú világbajnoki címét a perui Alberto Rossel, miután szombaton este Callaóban egyhangú pontozással (118:113, 118:114, 118:111) legyőzte kihívóját, a panamai Walter Tellót.
Némi meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget és veszítette el WBO félnehézsúlyú interkontinentális címét az ukrán Vjacseszlav Uzelkov. A korábbi világbajnoki kihívó ellenfele a kijevi gálán a kongói születésű francia Doudou Ngumbu volt, aki pontosabb akcióival szinte végig fölé nőtt az agresszív címvédőnek. Ngumbu végül egyhangú pontozásos győzelmet aratott 116:113, 115:113, 115:113 arányban.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik