Ökölvívás: Balzsay szerint Bacskainak jó esélye van az olimpiai kvótára

2011.12.17. 11:08
Címkék
Balzsay Károly szerint az angyalföldi ökölvívók kitettek magukért a múlt heti országos bajnokságon, Bacskai Balázs pedig jó eséllyel pályázik az olimpiai kvótára.

A Vasas-Süllős Ökölvívó-szakosztály igazgatójaként tevékenykedő sportember, aki a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, különösen a csapatversenyben elért első helyre büszke.

„A szombathelyi ob volt az első olyan nagy megméretés, amelyen egy egész szakosztályért szorítottam. Embert próbáló volt, a bajnokság végére rekedtre kiabáltam magam” – kezdte Balzsay.

„Öt döntősünk volt, három aranyat és két ezüstöt szereztünk, valamint miénk lett a csapatelsőség is. A Vasas ezzel bebizonyította, hogy egy dinamikus, lüktető egyesület, és továbbra is az élvonalban van a helye. Ez persze akkor válik teljessé, ha Bacskai Balázs áprilisban olimpiai indulási jogot szerez, amire minden esélye megvan” – hangsúlyozta a világbajnok.

Az olimpiai kvalifikációs versenyt Isztambulban rendezik meg tavasszal, amelyen a döntősök kapnak kvótát.

A VASAS ÉRMESEI AZ OB-N
ARANY
69 kg – Bacskai Balázs
91 kg – Darmos József
+91 kg – Kurtucz Csaba
EZÜST
52 kg – Berna Dávid
60 kg – Fodor Milán

 

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
2 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
7 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
18 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
27 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
47 perce

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
57 perce

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik