Ökölvívás: Andy Ruiz a túlsúlyában bízik Joshua ellen

Vágólapra másolva!
2019.06.01. 14:10
Tíz kilóval nehezebb, mégsem a kihívó Andy Ruiz Jr. az esélyese a magyar idő szerint vasárnap hajnali címmérkőzésnek, amelyet a nehézsúlyú amerikai bokszoló a négy világszervezetnél is bajnok brit Anthony Joshuával vív New Yorkban.

A szombati mérlegelésen derült ki, hogy a csaknem 122 kilós Ruiz tudatosan „hizlalta fel” magát, mondván, leginkább a túlsúlyában s az ezzel párosuló nagyobb ütőerőben bízhat jóval magasabb és hosszabb karú riválisával szemben. A kihívó beugrónak számít, mivel Joshua eredendően Jarrell Millerrel csapott volna össze a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) öveiért, ám az amerikai ökölvívó március közepén fennakadt a doppingellenőrzésen.„hizlalta fel” magát, mondván, leginkább a túlsúlyában s az ezzel párosuló nagyobb ütőerőben bízhat jóval magasabb és hosszabb karú riválisával szemben. A kihívó beugrónak számít, mivel Joshua eredendően Jarrell Millerrel csapott volna össze a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) öveiért, ám az amerikai ökölvívó március közepén fennakadt a doppingellenőrzésen.

A Madison Square Gardenben zajló meccsre Ruiz kiváló mérleggel állhat ki, hiszen eddigi 33 mérkőzéséből 32-t megnyert, 21-et kiütéssel, egyetlen vereségét 2016 decemberében az új-zélandi Joseph Parker elleni WBO-címmeccsen szenvedte el.

A szintén 29 éves Joshua, aki veretlen profiként (22 mérkőzésből 22 győzelem, egy híján mind KO), először lép szorítóba az Egyesült Államokban.

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik