Megegyeztek! 57 ezer néző előtt Klicsko-Haye meccs Hamburgban

Vágólapra másolva!
2011.04.20. 17:06
null
Vladimir Klicsko és David Haye 2009-ben már majdnem összecsapott egymással – Haye az azóta elhíresült, levágott Klicsko-fejes pólóban jelent meg az akkori sajtótájékoztatón (Fotó: Action Images)
Címkék
Vladimir Klicsko menedzsere, Bern Boente bejelentette, megszületett a megegyezés David Haye-jel – a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) ukrán „uralkodója”, Vladimir Klicsko július 2-án Hamburgban csap össze a Bokszvilágszövetség (WBA) trónján ülő brit Haye-jel.

„A csata július másodikán lesz Hamburgban, ez száz százalék” – hangzott el a régóta várt bejelentés Vladimir Klicsko menedzserétől, Bern Boentétől a David Haye ellen tervezett mérkőzéssel kapcsolatban.

Az már korábban valószínűsíthető volt, hogy a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) ukrán „uralkodója” összecsap a Bokszvilágszövetség (WBA) trónján ülő brittel, de a helyszín és a pontos időpont még kérdéses volt.

A mai bejelentéssel azonban már biztossá vált (?) a találkozó, amelyet az 57 ezer néző befogadására alkalmas hamburgi Imtech Arenában (a hamburgi labdarúgócsapat otthona) rendeznek meg július 2-án. Azért ez a nap lett a befutó, mert ekkor szabad a hamburgi stadion.

A két bunyós egyébként már 2009-ben összecsaphatott volna, de akkor Haye kézsérülés miatt lemondta az összecsapást, az idén pedig Vladimir Klicsko szenved hasfalhúzódással, amely miatt az ukrán már lemondta az április 30-ra tervezett, Dereck Chisora elleni összecsapását.

Bern Boente szerint azonban ez a bizonyos sérülés nem akadályozhatja meg a Haye elleni ütközetet.

A találkozóra Miamiban készülő Haye elmondta, mindkét Klicskóval szeretne még megküzdeni, de ez nem módosít azon az elképzelésén, hogy 31. születésnapja, tehát ez év október 31-e előtt szögre akasztja kesztyűit.

Legfrissebb hírek

Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
13 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
38 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
39 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik