nemzetisport.hu 2017.07.16 09:05 Frissítve: 2017.07.16 09:28

Kép: itt a bizonyíték, színház a Mayweather–McGregor balhé

Lassan egy hete tart a sajtótájékoztatóknak becézett cirkusz, melynek során Floyd Mayweather és Conor McGregor próbálja bebizonyítani a világnak, soha senki nem gyűlölt még annyira senkit, mint ők egymást.

 

Háromszor az Egyesült Államokban, egyszer Angliában tartott sajtótájékoztatót a két harcos, és természetesen mindegyik arról szólt, hogy ha nem fognák le őket, azonnal agyonvernék egymást.

Ez történt eddig…
Mayweather ellopta az ír zászlót, McGregor gyógyszere elgurult
McGregor öltönnyel üzent Mayweathernek a sajtótájékoztatón
Parányi kezek, pálcika lábak, négy meneten belül kiütöm – McGregor
Az öltöny semmi – most ezt viselte McGregor!

Amiről azért a legelvetemültebb szurkoló is tudja, erős túlzás, és az egész arra megy ki, hogy minél több pénzt kisajtoljanak ebből a meccsből.

Ettől függetlenül néha egészen szórakoztatóra sikerült a műbalhé és szájkarate, s lassan már elhitte az ember, McGregort és Mayweathert tényleg nem lehet egy szobában hagyni, mert megölik egymást.

Ehhez képest Londonba már ugyanazzal a magángéppel érkezett a két harcos, és boldogon sétáltak együtt az újabb sajtótájékoztatóra, ahol újra eljátszották, mennyire gyűlölik egymást.

Ugyanazzal a géppel érkezett a két sztár, akik a kamerák előtt utálják csak annyira egymást (Fotó: Twitter)
Ugyanazzal a géppel érkezett a két sztár, akik a kamerák előtt utálják csak annyira egymást (Fotó: Twitter)

Ezzel persze semmi baj nincs, csak fel kell tudni dolgozni, hogy ez olyan, mint a pankráció: látványos, izgalmas, durva – de színház.

Ugyanazzal a géppel érkezett a két sztár, akik a kamerák előtt utálják csak annyira egymást (Fotó: Twitter)

A meccset augusztus 26-án rendezik Las Vegasban.


A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.28 23:42:12

Ökölvívás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A ringben vagy éppen egy ketrecben, abban legalább biztosak lehetnek az ellenfelek, hogy kizárható a simli, face to face, azaz szemtől szemben kell helytállni.

2017.08.27 11:19:42

Ökölvívás nemzetisport.hu

Nem volt telt ház Mayweatherék gáláján, hiba a közvetítővonalban – de így is bevételrekord várható.

2017.08.25 19:29:54

Ökölvívás HEGYI TAMÁS

A Mayweather–Pacquiao mérkőzés hozta az eddigi legnagyobb bevételt • Floyd-Money a listák élén.

2017.08.26 00:00:29

Ökölvívás PÓR KÁROLY

Na de ki ő? Mi az a UFC és hogyan lesz egy ketrecharcos egy 1 milliárd dolláros meccs egyik főhőse?

2017.08.24 17:04:12

Ökölvívás nemzetisport.hu

Angol U-válogatott focista és bobos olimpiai bajnok ökölvívó is van a több sportágban is sikeres sportolók listáján.