Gyász: elhunyt a korábbi világbajnok bokszoló

2022.11.25. 11:37
null
Moisés Fuentes 13 hónapos kóma után hunyt el (Fotó: Twitter/iD Boxing)
Elhunyt Moisés Fuentes volt világbajnok bokszoló, akit egy tavaly októberi mérkőzésen kiütött David Cuellar, majd ennek következtében kómába esett.

Mauricio Sulaimán, a Bokszvilágtanács (WBC) elnöke csütörtökön Twitter-bejegyzésében megerősítette, hogy a 37 éves mexikói ökölvívó 13 hónappal a súlyos fejsérülése után elhunyt.

„Moisés Fuentes már békében nyugszik. Egy igazi harcos volt, aki az utolsó leheletéig küzdött” – írta a WBC vezetője.

Fuentes három év pihenő után 2021 októberében hívta ki az azóta is veretlen, 20 éves David Cuellart, aki a nagylégsúlyú mérkőzés hatodik menetében kiütötte őt. A WBA 2011-es világbajnokát azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyos agykárosodást szenvedett és meg kellett operálni. Ezt követően kómába esett és az utóbbi egy évben szinte semmilyen híradás nem érkezett az állapotáról.

Legfrissebb hírek

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
17 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
2026.10.13. 12:49

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Fury és Joshua december 11-én Cardiffban bokszol egymással

Ökölvívás
2026.10.01. 11:20

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31