ZTE: Melnicenko is távozik, próbajátékosok nélkül készülnek

2011.02.04. 08:48
Címkék
Minden jel szerint Vitalijs Melnicenko sem marad a Zalaegerszegi TE FC labdarúgócsapatánál. A kapust hetek óta tesztelte a ZTE szakmai stábja – miként az orosz Vjacseszlav Horkint is –, de különböző okok miatt a lett légiós visszatér az SK Blazmához.

Egyelőre tehát Vlaszák Géza mellett a 29 esztendős Sipos Gábor, illetve a 17 esztendős Ante Knezovic áll Csank János rendelkezésére, igaz, a horvát légiós jobbára az U19-es és az NB III-as bajnokságban szerepel.

A hazai felkészülést választó klub a télen mindössze két idegenbeli mérkőzést játszik, az elsőt a hét végén Linzben. Csank János a péntek délelőtti edzést követően tizenhét mezőnyjátékossal készül Ausztriába, s csak a szombaton 16 órakor kezdődő összecsapást követően indul vissza Zalaegerszegre. Biztosan nem tart a kerettel a szerdai, SZTK-Erima elleni mérkőzésen (2–2) pályára lépő három próbajátékos.

„Egyikük sincs már a klubnál, igaz, nem voltak képzetlenek. Ha tizenkilenc évesek lennének, a játéktudásuk alapján később még a segítségünkre lehettek volna, de huszonöt évesen már előrébb kellene tartaniuk" – jelentette ki Csank János edző.

A bolíviai Vicente Arce Camacho, a szerb Nemanja Mihajlovics, illetve a Szigetszentmiklósnak gólt fejelő brazil Paulo Henrique Barbosa Pimente távozásával egyelőre próbajátékos nélkül készül tovább a ZTE. Sőt a részleges combizomszakadást szenvedő Varga Róbert csak három, míg a lovaglóizom-műtéten áteső Máté Péter két hét múlva kapcsolódhat be a munkába.

A vezetőség eddig három labdarúgót szerződtetett, a lett Danils Turkovs, a montenegrói Ivan Delics, illetve a szerb Marko Miloszavljevics versenyengedélye néhány napon belül megérkezik.

Legfrissebb hírek

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
9 perce

VIDEÓ: helyzetjelentés a Time Square-ről az USA–Paraguay előtt

Foci vb 2026
32 perce

Ancelotti elárulta: Neymar nem játszik Marokkó ellen

Foci vb 2026
38 perce

Neymar kihagyja a brazilok első meccsét – hivatalos

Foci vb 2026
57 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a labdarúgó-vb, a brazilok is bemutatkoznak

Minden más foci
1 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
1 órája

60 éve nem csinált ilyet senki világbajnokságon

Foci vb 2026
2 órája

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
2 órája
Ezek is érdekelhetik