Vízilabda: a Debrecen legyőzte a Vasast, nyert a Szolnok is

Vágólapra másolva!
2011.09.03. 08:19
Címkék
Két mérkőzéssel pénteken megkezdődött a Debrecen-Fujitsu által szervezett nemzetközi felkészülési torna, amelyen a házigazdák mellett a Szolnok, Vasas és a Nagyvárad vesz részt.

A szolnokiak végig vezetve, magabiztosan nyertek a Nagyvárad ellen, annak ellenére, hogy még nem játszott a műtét után lábadozó Kis Gábor, aki a kispadról figyelte társait.

A nap másik mérkőzésén a Debrecen is szinte végig vezetett a Vasas ellen, de a piros-kékek a harmadik negyedre összeszedték magukat, és úgy tűnt, fordítani tudnak. Ekkor azonban a már fáradó és sokat hibázó házigazdák minden energiájukat mozgósították, és kicsikarták a győzelmet.


FÉRFI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA, DEBRECEN, ELSŐ NAP
Szolnok–Nagyvárad 8–5 (2–1, 2–1, 3–1, 1–2)
Debrecen–Vasas 9–8 (3–1, 3–3, 1–3, 2–1)
Gólszerző: Bugajcsuk 3, Varga T. 2, Létay 2, Misics, Tóth Z., ill. Steinmetz Á. 3, Boskovics 2, Kiss G. 2, Vörös
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
47 perce

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
52 perce

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
54 perce

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
1 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
1 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik