Vancouver 2010: az 1. versenynap összefoglalója - győztesek, a magyarok eredményei

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.14. 06:33
null
Elsők a pódiumon: Ammann, Malysz és Schlierenzauer megkapja érmét (Fotó: Reuters)
A svájciak síugró klasszisa, Simon Ammann nyerte a vancouveri téli olimpia első aranyérmét, az első ezüstöt a lengyel Adam Malysz, az első bronzot az osztrák Gregor Schlierenzauer „markolhatta fel" a normálsáncon rendezett verseny után.

Sikerével Ammann már harmadik olimpiai aranyérmét nyerte, erre a teljesítményre eddig mindössze a finn Matti Nykänen és a német Jens Weissflog volt képes. Rajta kívül mindössze egy helvét olimpikon, az alpesi síző Vreni Schneider diadalmaskodott háromszor.

Bemutatkoztak a rövid pályás gyorskorcsolyázók révén a magyarok, de nem zárták a legjobb napot: Knoch Viktor férfi 1500-on a selejtező után búcsúzott, Darázs Péter egy kört ment, és a 19. helyen végzett (Knoch összesítésben 30.).

Huszár Erika a selejtezőben búcsúzott, a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű női váltó pedig a B döntőben folytatja, miután a 4. helyen végzett a rendkívül erős csoportjában.

Sporttörténelmi napot zártak északi szomszédaink: Szlovákia hatalmas meglepetésére megnyerte története első téli olimpiai aranyérmét a sílövő (egyébként orosz származású) Anastasia Kuzmina révén – a számban a romániai Tófalvi Éva a 14. helyen végzett. A másik történelmi „bravúrról" lemondtak volna a szlovákok, mert a női jégkorongtornán 18–0-ra kikaptak Kanadától – ekkora különbségű vereségre még nem volt példa a téli ötkarikás játékok során.

Síakrobatikában női mogulban az amerikai Hannah Kearney nyert, rövid pályás gyorskorcsolyában Dél-Korea Li Dzsung Szu, gyorskorcsolyában Hollandia Sven Kramer révén ünnepelhetett aranyérmet.

Még két érdekesség az első naphoz: az amerikai Apolo Anton Ohno 1500 méteren szerzett ezüstérmével a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál egyedülálló módon már hat olimpiai medálnál tart, ezzel ráadásul ő lett minden idők legtöbb érmet szerző amerikai téli olimpikonja.

Arra sem volt példa korábban, hogy egy versenyző három órán belül két különböző szakágban is elinduljon. A lett Haralds Silovs ugyanis a férfi gyorskorcsolyázók 5000 méteres számában 20. lett, majd annak rövidpályás változatában, az 1500 méteres viadalon a B döntőig jutott, és végül összesítésben a 10. pozícióban zárt.

AZ ELSŐ NAP GYŐZTESEI ÉS A MAGYAROK EREDMÉNYEI
GYŐZTESEK


Síugrás, normálsánc:
Simon Amman (Svájc)


Gyorskorcsolya, férfi 5000 m:
Sven Kramer (Hollandia)


Sílövészet, női 7.5 km sprint:
Anastasia Kuzmina (Szlovákia)


Síakrobatika, női mogul:
Hannah Kearney (Egyesült Államok)


Rövid pályás gyorskorcsolya, férfi 1500 m:
Li Dzsung Szu (Dél-Korea)

 

A MAGYAROK EREDMÉNYEI


Rövid pályás gyorskorcsolya, férfi 1500 m:
Darázs Péter 19., Knoch Viktor 30.


Női 500 m:
Huszár Erika a selejtezőben kiesett, és nem jutott be a negyeddöntőbe.


Női váltó, 3000 m:
Magyarország (Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea) a B döntőben folytatja, és az 5-8. helyért küzdhet, miután elődöntős futamában a negyedik helyen végzett.

 

ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
Amerikai Egyesült Államok112
Dél-Korea (Koreai Köztársaság)
11
Hollandia1
Svájc1
Szlovákia1
Németország1
Kanada1
Lengyelország1
Franciaország1
Ausztria1
Oroszország1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik