Valencia: Maradjon otthon, akinek a Real ellen kisebbségi komplexusa van

2011.11.18. 18:19
Címkék
Szombaton 22 órától rangadót rendeznek a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 13. fordulójában, a harmadik helyen álló Valencia a listavezető Real Madridot fogadja. A házigazdák vezetőedzője, Unai Emery karakánul fogalmazott a találkozó előtt: akinek a Real ellen kisebbségi komplexusa van, az maradjon otthon.

„Akinek a Real ellen kisebbségi komplexusa van, maradjon otthon, és vele majd hétfőn találkozunk” – mondta be a tutit önbizalomtól telve Emery, aki később már a napi realitásokat figyelembe véve fogalmazott.Emery, aki később már a napi realitásokat figyelembe véve fogalmazott.

„A Real Madrid számára ez egy nagy lehetőség, hogy eredményes szezont zárjon. Meggyőzőbben teljesítenek, mint az előző szezon kezdetén, jelen pillanatban megelőzik nagy riválisukat, a Barcelonát is. Micsoda szép dolog lenne tőlünk, ha most nyernénk ellenük! Gyönyörű és fontos nap vár ránk, amelyen viszont csak három pontot lehet szerezni, többet nem. Számunkra most egyértelműen a győzelem a lényeg.”

A szakember hangsúlyozta, felkészültek az ellenfélre – elsősorban a fővárosi gyors kontráknak akarják elejét venni –, de hasonló fontosságot tulajdonít annak, hogy az önbizalmuk rendbe legyen.

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
12 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik