HIRDETÉS
MTI 2011.08.11 13:27 Frissítve: 2014.10.31 03:14

Universiade: meglepő vereséggel kezdtek vízilabdázóink Japán ellen

A magyar férfi vízilabda-válogatott meglepő, 13–10-es vereséget szenvedett Japán csapatától az egyetemisták és főiskolások világjátékán (Universiade), a kínai Sencsenben.

A hivatalos megnyitó ugyan pénteken lesz majd, de a vízilabdázók már csütörtökön vízbe szálltak. A 103 fős magyar küldöttségből éppen a pólós csapat az egyik, amelytől a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) vezetői jó eredményt várnak, ezért is váratlan Székely Bulcsú együttesének a gyengébbnek tartott ázsiai csapattal szembeni kudarca.

A viadal honlapja szerint a csapatból mindössze hárman voltak eredményesek a csütörtöki meccsen. Hiába talált be Bátori Bence ötször, Török Béla pedig négyszer az ellenfél kapujába, a győzelemre nem volt esélyük a két negyed után már ötgólos hátrányba került magyaroknak.

Az együttes, amely megegyezik az U20-as válogatottal, legközelebb az olaszokkal játszik hétfőn a háromcsapatos D-csoport záró mérkőzésén.

Az Universiade augusztus 23-ig tart, s 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző vesz részt rajta.
2019.03.16 20:19:06

F1 nemzetisport.hu

A 3. helyen Verstappen végzett • A Ferrari hátránya igencsak nagy lett.

2019.03.16 05:31:06

F1 nemzetisport.hu

A brit pályafutása 84. elsőségét jegyezte • Vettelé a harmadik pozíció • Norris egy remek 8. hellyel mutatkozott be.

2019.03.15 04:06:12

F1 nemzetisport.hu

A harmadik Verstappen hátránya már 8 tized • Vettel az ötödik, Leclerc a kilencedik helyen zárt.

2019.03.01 19:09:40

F1 ZSOLDOS BARNA

A hetvenedik életévét betöltő legenda brutálisan őszinte mindenkivel, és még sohasem kellett megbánnia.

2019.03.01 07:50:54

F1 nemzetisport.hu

Idő előtt véget ért azonban a tesztidény a Ferrari számára, miután Vettel alatt megállt az SF90-es.