Újpest: 250 ezer eurót kaphat a klub a Viditől Mitrovicsért

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 09:53
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az Újpest szerb középpályása, Nikola Mitrovics a Videotonban folytatja pályafutását, amennyiben megegyezik szerződésének részleteiről a fehérváriakkal – információink szerint a futballista 250 ezer euróért válthat klubot.

Az Újpest szerda délután jelentette be, hogy a két klub megegyezett Nikola Mitrovics átigazolásával – pontosabban, mivel érvényes szerződése van, a vételárával – kapcsolatban, így a középpályás el is hagyta a lila-fehérek soproni edzőtáborát.

Nikola Mitrovics orvosi vizsgálaton vett részt, majd tárgyalásokat kezdett a Videoton vezetőivel a szerződése feltételeiről. Hogy mennyi pénz kerül a játékosért cserébe a Megyeri útra, nem kívánták elárulni a felek, ám az biztos, hogy az Újpest nem járt rosszul. A labdarúgónak még egy évig szerződése volt, vagyis a lila-fehérek kedvük szerint kérhettek érte pénzt, ez pedig az anyagi gondokkal küzdő klub számára fontos szempont. Ráadásul egy évvel ezelőtt a középpályás ingyen került Újpestre.

A Nemzeti Sport információja szerint 250 ezer euró, azaz mintegy 70 millió forint volt az ár.

„Sportigazgatóként természetesen nem örülök a fejleményeknek, Nikola Mitrovics ugyanis az Újpest FC egyik nagy értéke, példaértékű profi és emberileg is közösségünk vezéregyénisége volt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója. – Azt azonban el kell mondanom, hogy személyesen és a menedzserén keresztül is jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését, így akkor ingyen távozhatott volna. Ezt szerettük volna elkerülni, és mivel más, jobb ajánlatot nem kaptunk, a klub igent mondott a Videoton megkeresésére. Ennél az üzletnél tehát a gazdasági érdekeket is figyelembe kellett vennünk, már csak azért is, mert Mitrovics egy évvel ezelőtt ingyen igazolható játékosként érkezett hozzánk.”

Nikola Mitrovics nem az első játékos az utóbbi években, aki a Megyeri útról Fejér megyébe vette az irányt. A Videoton tavaszi keretében megtalálhattuk Farkas Balázst, Dusan Vasziljevicset, Sándor Györgyöt, Vaskó Tamást, Polonkai Attilát és Lipták Zoltánt is – ők korábban lila-fehérben futballoztak.

A témáról bővebben is olvashat a Nemzeti Sport csütörtöki számában!
Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
37 perce

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
7 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
7 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
7 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
8 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
8 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik