Tenisz, ATP-vb: Davigyenko nyert, Djokovics meg kiesett

Vágólapra másolva!
2009.11.28. 00:10
Címkék
A Londonban zajló tenisz ATP-világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén az orosz Nyikolaj Davigyenko háromjátszmás mérkőzésen győzött a svéd Robin Söderling ellen. Az elődöntőben Davigyenko-Federer (svájci, 1.) és Söderling-Del Potro (argentin, 5.) mérkőzéseket rendeznek szombaton.

Davigyenko szoros csatában, csak a rövidítésben nyerte meg az első játszmát Söderling ellen, de a svéd simán hozta a második szettet, és kiegyenlítette hátrányát.

A döntő játszmának az elejét azonban megnyomta az orosz, nem is tudott vele mit kezdeni a svéd, aki azért nem adta olcsón a bőrét a végén, de érezhető volt: ő ezzel a vereséggel is elődöntős.

Nem úgy a három vereséggel záró Rafa Nadal, illetve a továbbjutásban azért még reménykedő Novak Djokovics. A csoportban borult a papírforma, a második és harmadik helyen kiemelt búcsozott, a hatodik és nyolcadik viszont továbblépett.

Söderling esélyeit csökkenti az elődöntőben, hogy pénteki formájával aligha lesz versenyképes a fő favoritnak kikiáltott Del Potro ellen. Davigyenko 0–12-es egymás elleni mérlege Federerrel szemben pedig még kevesebb sikerélményt sejtet... 

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (fedett, kemény pálya) 
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Nyikolaj Davigyenko (orosz, 6.)–Robin Söderling (svéd, 8.) 7:6, 4:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
3 perce

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
25 perce

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
45 perce

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
1 órája

Atlétika: történelmi magyar szereplés mindenhol

Atlétika
1 órája

Nincs mese, muszáj győznie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2 órája

NHL: kiütéses győzelmet aratott a Carolina és a Nashville is

Amerikai sportok
2 órája

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik