Tenisz: a döntőben kevesebb gémet nyerő Paszek győzött Québecben

2010.09.20. 08:31
null
Paszek újabb sikere
Címkék
A Québecben zajló, 220 ezer dollár összdíjazású, kemény pályás WTA-torna döntőjében az osztrák Tamira Paszek három játszmában győzött az amerikai Bethanie Mattek ellen.

A találkozó apró érdekessége, hogy a győztes Paszek mindössze tizenhat játékot nyert meg, miközben vesztes ellenfele tizenhetet. A döntőbe jutott két versenyző először találkozott egymással ellenfélként a pályán egyesben.

A húszéves Paszek második WTA-tornáját nyerte meg, igaz az elsőt még négy éve Portorozban. Döntőkben eddig pozitív a mérlege a fiatal osztráknak, hiszen először és eddig egyetlen alkalommal Baliban vesztett finálét, még 2008-ban.

A 25 éves Mattek pályafutása során második alkalommal került WTA-tornán döntőbe, és másodszor szenvedett vereséget. Párhuzam a két fellépés között, hogy mindkettőre Québecben került sor, az elsőre még 2008-ban, a legutóbbira most.

 WTA-TORNA, BELL CHALLENGE, QUÉBEC
(220 000 dollár, fedett kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Paszek (osztrák)–Mattek (amerikai) 7:6, 2:6, 7:5
Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
23 órája

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
Tegnap, 9:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02