Strandfoci: tisztes vereséggel, a 8. helyen zártunk az Európa-kupán

2010.06.06. 18:45
Címkék
Nagy csatára késztette a magyar válogatott az Eric Cantona által irányított franciákat a római strandfoci Európa-kupa helyosztóján, ám szoros csatában végül alulmaradt, így a nyolcadik helyen végzett.

Az első harmadban teljesen egyenrangú ellenfele volt a magyar együttes Eric Cantona csapatának, mégis a gallok szereztek vezetést, igaz, Ábel egy parádés akció végén szinte azonnal egyenlített. Ezt követően ugyanő hatalmas kapufát lőtt, a másik oldalon azonban Sciortino fél perccel a játékrész vége előtt egy lecsorgó labdát közelről a hálóba továbbított.

A folytatásban a játékvezetők is besegítettek egy picit az egyébként nem túl látványosan játszó franciáknak: Francois műesése után büntetőt ítéltek, melyet a sértett értékesített. Machach találata után elúszni látszott a meccs, ám szerencsére a mieinknek eszük ágában nem volt feladni a küzdelmet: Ábel újabb bombagólt lőtt, majd végre nekünk is volt egy kis szerencsénk Fekete Viktor löketénél, így 4-3-ra feljöttünk. Az utolsó szó azért ebben a periódusban is riválisunké volt, megint Francois jóvoltából.

A harmadik felvonás Sciortino szabadrúgásgóljával indult, utána viszont Fekete Viktor egy percen belül kétszer is betalált, elsőre ráadásul szenzációs mozdulattal, félfordulattal egy szögletet követően. A hajrában szorongatott a magyar csapat, két alkalommal is járt volna a büntető a javunkra, ám a síp mindkétszer néma maradt. Végül stílszerűen zárult az összecsapás, hiszen egy mázlis Francois-góllal az ellenfél az utolsó pillanatokban bebiztosította a győzelmét.

STRANDFOCI EURÓPA-KUPA, RÓMA
A 7. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország 7–5 (2–1, 3–2, 2–2) 
Gólszerzők: Francois 3, Sciortino 2, Fayos, Machach, ill. Fekete V. 3, Ábel 2

Legfrissebb hírek

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
6 perce

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
25 perce

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
42 perce

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
45 perce

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
55 perce

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
1 órája

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
1 órája

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik