Spanyolország: a Real elnöke a Barca első emberénél magyarázkodott

2011.03.15. 21:33
Címkék
Mint arról korábban a Nemzeti Sport Online is beszámolt: a spanyol Cadena COPE rádió egyik műsorának beszámolója szerint a Real Madrid hivatalos indítványt nyújtott be a Spanyol Labdarúgó-szövetséghez, hogy szigorúbb doppingellenőrzéseket vezessenek be a Primera División klubjainál. Az adás után egy nappal a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez úgy érezte, illik felhívnia barcelonai kollégáját, Sandro Rosellt.

A dolog érthetően nagy port vert fel, amely bármely interjúban plusztémát jelent most Spanyolországban. Más kérdés, annak kényességére való tekintettel konkrétan senki sem akar vagy mer állást foglalni. A megvádolt katalánok sajtótájékoztatón utasították vissza a vádakat, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba a rádióadó ellen, de azt is elárulták, hogy Pérez a másik elnök, Rosell számát tárcsázta.

„Kevéssel ezelőtt a madridiak elnöke felhívta a miénket, és azt mondta neki, hogy semmit sem tud a dologgal kapcsolatban – jelentette be a Barcelona témában tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Toni Freixa sajtószóvivő. – Rosellnek nincs oka arra, hogy ne higgyen neki.”

A szóvivő azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogyha ennek ellenére bizonyítást nyer a Real Madridnak érintettsége, hasonló lépéseket tesznek a rivális klubbal szemben is, de ezzel egyikük sem számol.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
11 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
16 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
44 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
53 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
54 perce

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
54 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
1 órája