Síugrás: szlovén siker az elhalasztott, egysorozatos versenyen

Vágólapra másolva!
2012.01.15. 11:59
Címkék
A síugrók világkupa-sorozata az ausztriai Tauplitzban folytatódott, ahol vasárnap délelőtt az előző napon elmaradó sírepülő-versenyt pótolták be, amelyen egy sorozat alapján hirdettek győztest. Az első helyen a szlovén Robert Kranjec végzett, megelőzve az osztrák Thomas Morgensternt és a norvég Anders Bardalt.
Az elsőként, hazai pályán ugró David Zauner igencsak magasra tette a lécet 190 méteres ugrásával, újabb húsz kísérletet kellett végigvárni ahhoz, hogy túl tudják szárnyalni. Ez végül a norvég Vegard Haukö Sklettnek sikerült, aki 204 és fél méterig szállt. Rajta kívül honfitársa, Rune Velta (203) és a finn Olli Muotka (202.5) tudott még 200 méteren felülre kerülni, amikor már csak az utolsó húsz résztvevő volt hátra. A nagymenők közül elsőként az összetett világkupában vezető osztrák Andreas Kofler került sorra, aki azonban a 186 és fél méterével csupán a negyedik helyre tudott bejönni. Nem így egy újabb norvég, Anders Bardal, aki 205 és fél méterrel átvette a vezetést. Ekkor három norvég állt az élen, akikhez csatlakozhatott volna negyedikként a korábbi világcsúcstartó Björn Einar Romören, ám ő mindössze 180-ig jutott, s csak a mezőny hátsó régiójában végzett. A japán Ito Daiki viszont 212 méterig szállt, de nála olyan erős volt a szembeszél, hogy a kompenzáció miatt így is csupán a második helyre volt jó. Nem csoda, hogy ezek után lejjebb is vitték az indítókaput. A hátralévő utolsó tíz ugró nagy része így viszont elég gyengéket ugrott. A kivételek közé tartozott a lengyel Kamil Stoch, aki 193 méterig szállt, de a kompenzáció miatt ezzel is a negyedik helyre ért be. A szlovén Robert Kranjec viszont 206 métert ugrott és élre állt. Ezt némileg persze a megerősödő szembeszélnek is köszönhette, amely miatt a végén izgulni kellett, hogy az utolsó néhány ugró – köztük három osztrák – egyáltalán le tudjon jönni. A hazaiak közül Thomas Morgenstern 200 és felet ért el, s ezzel Bardalt szorította le a második helyről. Martin Koch viszont csak a tizedik lett, s már egyedül Schlierenzauer volt a sáncon, aki a hirtelen elálló szélben mindössze 184 és fél métert ugrott, s ezzel a hetedik pozícióban zárt. Igaz, a világkupában így is hozott 18 pontot az éllovas Kofleren, aki végül a 14. helyen végzett. Délután a tervek szerint az eredeti programnak megfelelően egy kétfordulós versenyt is rendeznek majd Tauplitzban.
SÍUGRÓ-VK, TAUPLITZ (AUSZTRIA)
HS 200
1. Robert Kranjec (szlovén) 212.5 (206.0)
2. Thomas Morgenstern (osztrák) 206.8 (200.5)
3. Anders Bardal (norvég) 201.6 (205.5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Andreas Kofler (osztrák) 790
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 752
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 656
SÍUGRÓ-VK, TAUPLITZ (AUSZTRIA)
HS 200
1. Robert Kranjec (szlovén) 212.5 (206.0)
2. Thomas Morgenstern (osztrák) 206.8 (200.5)
3. Anders Bardal (norvég) 201.6 (205.5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Andreas Kofler (osztrák) 790
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 752
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 656



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik