Síugrás: Andreas Kofler mentette meg az osztrákok becsületét

Vágólapra másolva!
2011.12.03. 17:57
Címkék
A norvégiai Lillehammerben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A szombati egyéni versenyen a győzelmet az osztrák Andreas Kofler szerezte meg a német Richard Freitag és a lengyel Kamil Stoch előtt. Az összetett vk-címvédő osztrák Thomas Morgenstern csak a 12., honfitársa, Gregor Schlierenzauer a hatodik helyen zárt.
Érdekes közjátékkal indult az első sorozat, hiszen a délelőtti viharos szél miatt nem a 138 méteres nagysáncon, hanem a 100-as normál sáncon rendezték meg a selejtezőt, és végül a versenyt is, ám utóbbi időpontjában már csak alig-alig fújt a szél, s az is inkább hátulról, ami aztán alaposan megkeverte a kártyákat.

A három osztrák ász közül például Gregor Schlierenzauer 88 és fél méteres ugrásával csak a 21., Thomas Morgenstern 92 méterrel pedig csak a 13. helyen állt az első sorozat után. A sógorok becsületét Andreas Kofler mentette meg, aki 105 méteres új sáncrekordig jutott, egyedüliként túljutva a 100 méteres határon. Így aztán nem is csoda, hogy majd húsz pontos előnyre tett szert a második sorozatot a második helyről váró német Richard Freitag és a cseh Roman Koudelka előtt.

A második sorozatban aztán Schlierenzauer 92 és fél méterig szállt, így alaposan javított helyezésén: a 87 és félig jutó Morgensternt (ő végül 12. lett) és a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammannt (kilencedik) is megelőzte. Végül aztán az első sorozat után 11. Stoch tett pontot Schlierenzauer menetelésének végére (az osztrák a 6. helyen végzett).

Őt azonban már csak Freitag tudta leszorítani az élről, ami a biztos dobogót jelentette a lengyelnek. A német 103 és fél méteres ugrásával azért bebiztosította, hogy Koflernek ne legyen elég egy biztonsági ugrás, de az osztrák állta a sarat, és végül 98 méterig szállt, így csak hat ponttal, de így is magabiztosan nyerte az idei második versenyt is.

A férfiak második sorozata előtt rendezték meg a sportág történetének első női világkupa-versenyét, amit az amerikai Sarah Hendrickson nyert meg majd harminc pontos előnnyel a francia Coline Mattel előtt, míg a harmadik a német Melanie Faisst lett.

SÍUGRÓ-VK, LILLEHAMMER (NORVÉGIA)
HS 100
1. Andreas Kofler (osztrák) 279.3 pont (105.0 méter; 98.0 méter)
2. Richard Freitag (német) 273.3 pont (95.5 méter; 103.5 méter)
3. Kamil Stoch (lengyel) 249.6 pont (90.0 méter; 96.0 méter)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Andreas Kofler (osztrák) 200 pont
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 120
3. Kamil Stoch (lengyel) 100

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik