Sílövészet: kettős norvég siker a férfi üldözéses versenyen

Vágólapra másolva!
2011.12.10. 11:47
Címkék
A férfiak 12.5 km-es üldözéses versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az ausztriai Hochfilzenben. A győzelmet a norvég Emil Hegle Svendsen szerezte meg honfitársa, Tarjei Bö és a svájci Benjamin Weger előtt.
Ahogyan azt az ilyen versenyeken megszokhattuk, gyakorlatilag lövészetről lövészetre változott a helyzet az élen: a rajtnál a pénteki sprintverseny győztese, a svéd Carl Johan Bergman indult először, de mivel az első lövészetében egyszer hibázott, itt az orosz Andrej Makovejev állt az élre, ő viszont a második sorozatban rontott nem kevesebbszer, mint négyszer.

Ekkor az összetett vk címvédője, a norvég Bö lett az első, de ő meg a harmadik sorozatban hibázott egyet, s ekkor a svájci Weger vezetett. Ő már az utolsó lövészetét is hibátlanul hozta, csakhogy a két norvég, Bö és a negyedikként rajtoló, de korábban kétszer is hibázó Svendsen sem rontott, s a futás során be is hozták hátrányukat.

Nagyjából egy kilométerrel a cél előtt a két norvég le is hagyta riválisát, s kettejük között csak a célegyenesben dőlt el a verseny Svendsen javára, aki mindössze egytized másodperccel győzött. A harmadik helyre beért Weger. Mivel az összetett világkupában eddig vezető francia Martin Fourcade csak a 23. lett, így Bergman és Svendsen vette át a vezetést tőle holtversenyben.

Folytatás délután, a női üldözéses versennyel. Menet közben az is kiderült, hogy a mezőny a vasárnapi váltóversenyek után sem költözik, mert a franciaországi Annecy, ahol a jövő heti versenyeket rendezték volna, hóhiány miatt lemondta a viadalt. A versenyek azonban nem maradnak el, mert Hochfilzen vállalta a túlórát, így a jövő héten is Ausztriában versenyez a mezőny.

SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 33:09.0 (2)
2. Tarjei Bö (norvég) +0.1 (1)
3. Benjamin Weger (svájci) +4.9 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Carl Johan Bergman (svéd) 225 pont
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 225
3. Tarjei Bö (norvég) 205

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik