Roland Garros: Szávay Ágnes fél évig biztosan nem versenyez

2011.05.23. 19:44
Címkék
Szávay Ágnes a Roland Garroson, a fehérorosz Olga Govorcovától elszenvedett hétfői veresége után bejelentette, hogy fél évig biztosan nem lép pályára. A fáradásos csigolyatöréssel küzdő magyar teniszezőnek legutóbbi versenyein is csak a WTA szigorú szabályai miatt kellett pályára lépnie elképesztő fájdalmai ellenére is.

„Szigorú szabályai vannak a WTA-nak, amelyeknek meg kell felelni. Ezért kellett elutaznom Brüsszelbe és ezért játszottam itt is. Ráadásul ezúttal fel sem adhattam a mérkőzést, mert az óriási büntetéssel járt volna. Úgyhogy inkább végigszenvedtem – mesélte el a történetet őszintén Szávay, aki befagyasztatja a rangsorát, így fél évig biztosan nem versenyez. – Mindegyik orvos műtétet javasol, de én nem szeretném felvágatni magam. Kétféle beavatkozást is javasoltak, de korántsem biztos, hogy a műtét után bármelyik esetén jobban leszek, senki sem tudja garantálni. Ráadásul minimum fél-, de inkább egy év, mire teljesen felépülnék és újra játszhatnék. Így egyelőre alternatív gyógymódokkal próbálkozom, és a lényeg, hogy pihenhetek végre kicsit." Mindegyik orvos műtétet javasol, de én nem szeretném felvágatni magam. Kétféle beavatkozást is javasoltak, de korántsem biztos, hogy a műtét után bármelyik esetén jobban leszek, senki sem tudja garantálni. Ráadásul minimum fél-, de inkább egy év, mire teljesen felépülnék és újra játszhatnék. Így egyelőre alternatív gyógymódokkal próbálkozom, és a lényeg, hogy pihenhetek végre kicsit."

Legfrissebb hírek

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 perce

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
21 perce

Bombagólokkal került előnybe az Aston Villa a szünet előtt az El-döntőben – videó

Európa-liga
46 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
59 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
2 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik