Rögbi-vb: Olaszország messze nem Oroszország szintje

Vágólapra másolva!
2011.09.20. 15:13
null
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában Olaszország igazolta erőfölényét Oroszországgal szemben, és 36 pontos győzelmet aratott. A célbónuszt is begyűjtő győztes öt, a vesztes csapat egy ponttal áll a C-csoportban.

Az olaszok nem sokat vacakoltak, a hatodik percben máris célterületre juttatták a labdát, és onnantól kezdve meg sem álltak kilencig. Csak az első félidőben bepakoltak a kevés ellenállásra képes oroszoknak hatot. A nagy rohanásba kevesebb figyelem és koncentráció maradt a védelemre, így történhetett, hogy a földbe döngölt oroszok is három célt szereztek.

A rúgások pontosságával azonban ezúttal is gond volt – nagyon úgy látszik, hogy ez a vb már erről is szól majd –, az olaszok öt célbónuszt és egy büntetőt is elvétettek, az oroszoknak „csak” kétszer két pontjuk ragadt bent. Az argentin születésű, de angol élklubban – Leicester Tigers – légióskodó klasszist, Martín Castrogiovannit nélkülöző olaszoknál Giulio Toniolatti és Tommaso Benvenuti is két-két célt ért el.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Olaszország–Oroszország 53–17 (38–7)
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Írország 2 2 3 37–16 +21 8
2. Ausztrália 2 1 1 4 38–21 +17 5 (1)
3. Olaszország 2 1 1 9 59–49 +10 5 (1)
4. Egyesült Államok 2 1 1 2 23–28 −5 4
5. Oroszország 2 2 3 23–66 −43 1 (1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik