Olaszország: az U21-es válogatottat a Serie B-ben szerepeltetnék

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 18:31
Címkék
Cesare Prandelli és Demetrio Albertini szerint jó ötlet lenne, ha az olasz U21-es labdarúgó-válogatott a Serie B-ben, azaz a helyi másodosztályban szerepelne, így ugyanis a legjobb olasz ifjak több játéklehetőséghez jutnának.

Olaszország a tavalyi világbajnokságon címvédőként még a csoportjából sem jutott tovább, ezután pedig minden addiginál hangosabbak lettek azok a hangok, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy egyre kevesebb tehetséget termel ki az olasz labdarúgás.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség a vb-kudarcot követően többek között Arrigo Sacchit és Roberto Baggiót nevezte ki az akadémiai képzés felügyelésére, és Albertiniék ötlete mindkettejük tetszését elnyerte.

„A tervünkkel most megkeressük az illetékes szerveket” – nyilatkozta Albertini az ANSA-nak elképzelésükkel kapcsolatban, amelynek részletei egyelőre nem ismertek.

Hasonló tervek egyébként Magyarországon is napvilágot láttak a nyolcvanas évek közepén, de nálunk ebben a stádiumában el is halt a kezdeményezés.

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
3 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
3 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
3 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
3 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
4 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik