NB II, Nyugati csoport: Baján kapott ki először az Ajka

Vágólapra másolva!
2010.09.14. 18:34
Címkék
Elszenvedte első vereségét a szezonban az Ajka, amely a másodosztályú labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a Baja otthonában kapott ki, minimális különbséggel.

A három pont sorsáról döntő találatot Szabó Norbert szerezte a 22. percben. A Baja második győzelmét aratta a szezonban.

NB II, NYUGATI CSOPORT, 5. FORDULÓ 
BAJAI LSE KALO-MÉHFC AJKA 10 (10)
Baja, 450 néző. V: Fajkusz (Albert, Medovarszki)
BAJA: Herbert – Villám, Tamási G., Burucz , Vincze Z. (Kormos, 27.)  – Szili A. (Bognár II Gy., 70.), Domokos, Micskó (Lógó, 57.) – Szabó N., Nagy E., Balázs R. Vezetőedző: Bognár György
AJKA: Jánosa – Péter (Páli N., 65.), Subicz, Pákai, Gunther – Manganelli (Major, 65.), Pothárn, Hegyi L. (Horváth Á., 69.) – Szabó L., Mihalecz P., Gaál B. Vezetőedző: Artner Tamás
 Gólszerző: Szabó N. (1–0) a 22. percben
 MESTERMÉRLEG
Bognár György: – Megérdemelten nyertünk, de sok helyzetet hagytunk ki. Voltak időszakok, amikor jól játszottunk.
Artner Tamás: – Gyenge mérkőzésen az első félidőben nyerhettünk volna. A második játékrész  alapján azonban megérdemelten győzött a Baja.
 AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC 5 3 2 9–5 +4  9
2. Gyirmót FC 5 3 2 11–8 +3  9
3. Videoton-Puskás Akadémia 5 2 3 12–7 +5  9
4. FC Ajka 5 2 2 1 11–7 +4  8
5. Eternet FC Tatabánya 5 2 2 1 7–6 +1  8
6. Budapest Honvéd II 4 2 1 1 4–3 +1  7
7. Győri ETO FC II 5 2 1 2 8–8 0 7
8. Barcsi SC 5 2 1 2 6–6 0 7
9. Bajai LSE 5 2 1 2 5–8 –3  7
10. Ferencvárosi TC II 4 2 2 6–6 0 6
      Veszprém FC 5 2 3 6–6 0 6
12. Kozármisleny SE 5 2 3 4–5 –1  6
13. Budaörsi SC 5 1 2 2 5–7 –2  5
      Szigetszentmiklósi TK-Erima 5 1 2 2 5–7 –2  5
15. BKV Előre SC 5 1 2 2 5–9 –4  5
16. Kaposvölgye VSC 5 1 1 3 5–11 –6  4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik