A Fradi, a DVTK és a ZTE is pályabezárást kaphat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.08.11. 22:51
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén nézőtéri rendbontások miatt több klubot is megbüntetett, igaz, ezek a határozatok még nem emelkedtek jogerőre.

A döntések értelmében a Ferencváros, a Diósgyőr és a ZTE is arra kényszerül, hogy letöltse korábban kapott, ám akkor felfüggesztett büntetését, azaz egy-egy hazai bajnokit zárt kapuk mögött kell megrendezniük. Az ítéletek 10-15 napon belül emelkednek jogerőre, ám a klubok fellebbezhetnek, így majd a fellebbviteli bizottság mondhatja ki a végső szót az ügyekben.

A zöld-fehéreknek e mellett szurkolóik nyíregyházi rendbontásai miatt 400.000 forintot is ki kell fizetniük, míg a hazaiakat 200.000 forintra büntették.

A Diósgyőrnek az Újpest elleni mérkőzésen történt rendzavarások miatt további büntetésként a soron következő két hazai bajnoki mérkőzésén 20-20 fővel emelnie kell a rendezői létszámot, e mérkőzéseken szövetségi ellenőrt kell fogadnia és az eljárási költségek is a klubot terhelik.

A ZTE a Kaposvár elleni bajnokin történt rendzavarásai miatt köteles a soron következő két hazai bajnoki mérkőzésén a rendezői létszámot 10-10 fővel emelni, ezen mérkőzéseken szövetségi ellenőrt kell fogadnia és viselni az eljárási költségeket.

A Győr a Kecskemét elleni mérkőzésen történt rendzavarások miatt köteles a soron következő két idegenbeli bajnoki mérkőzésére 10-10 fő plusz rendezői létszámot biztosítani, e mérkőzéseken szövetségi ellenőrt fogadni és az eljárás költségeit viselni.

A fegyelmi bizottság a Honvéddal szemben, a csapat szurkolóinak az MTK elleni mérkőzésen történt rendzavarásai miatt hozott korábbi határozatát tárgyalás megtartása után hatályában változatlanul fenntartja, azaz a piros-feketék 200 000 forint büntetést kaptak, és egy bajnoki mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezniük - utóbbi büntetés végrehajtása szeptember 30-ig felfüggesztésre került.

A kiállított játékosok közül Venczel Balázs (Lombard Pápa) - mint visszaeső - 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást, Vladimir Dordevic (Győr) egy, Tokody Tibor (Győr) pedig két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek

A Napoli megverte a Juventust a forduló rangadóján

Olasz labdarúgás
20 perce

Ligue 1: az emberhátrányban játszó Lyon kikapott a Lorient vendégeként

Francia labdarúgás
21 perce

Golovin Vlagyimir: Megmutattuk, hogy komoly csapatok ellen is tudunk jól kézilabdázni

Kézilabda
52 perce

Egy jó lövésre voltunk a döntetlentől a vb-favorit Dánia ellen

Kézilabda
1 órája

Női kézi-vb: Norvégia agyonverte Brazíliát, Románia győzelemmel zárt, újabb svéd blama

Kézilabda
1 órája

Szegeden felavatták Gönczy Lajos olimpikon emléktábláját

Atlétika
1 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a ZTE, az Újpest folytatta mélyrepülését

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: az FTC és a Törekvés a junior csapatbajnok tőrben

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik