Labdarúgás: Michel Platini 40 csapatos vb-t szeretne

MTI MTIMTI MTI
2013.10.28. 08:52
A jelenlegi 32-ről 40-re emelné a labdarúgó-világbajnokságon szereplő válogatottak létszámát Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke.

Szerinte a 2018-as vb-től kezdve lehetne növelni a mezőnyt. Múlt héten Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetője hangsúlyozta: szerinte a mostaninál több afrikai és ázsiai együttesnek kellene helyet biztosítani.

Az UEFA elnöke azonban úgy véli, hogy nem az európai csapatok kárára kellene módosítani, egyszerűbb és mindenki számára igazságosabb volna, ha 32 helyett 40 válogatott szerepelhetne a tornán.

„Teljesen egyetértek Blatter úrral, több afrikai és ázsiai csapat kell. Szerintem két-két afrikai, ázsiai és amerikai, valamint egy-egy óceániai és európai válogatottal bővíthetjük a vb mezőnyét” – mondta Platini.

A mostani rendszerben a 32 csapat közül 13 európai, illetve öt szerepelhet Afrikából, négy vagy öt Ázsiából, szintén négy vagy öt Dél-Amerikából, Közép- és Észak-Amerikából három vagy négy, míg az Óceániai térség maximum egy válogatottat „küldhet” a vb-re.

Az eddigi 19 vb-t kizárólag európai vagy dél-amerikai együttes nyerte.

Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47

A Galatasaray szurkolói nem lehetnek ott Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.03.04. 12:53

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27
Ezek is érdekelhetik